10 táplálkozási tipp a pitvarfibrilláció megelőzésére

Forrás: well.hu
Élete során mindenkivel előfordul, hogy a szíve alkalmanként túl lassan, túl gyorsan vagy szabálytalanul ver, ami egyes esetekben normális lehet. A szívritmuszavar kezelésére akkor van szükség, ha panaszokat okoz.

Leggyakoribb típusa a pitvarfibrilláció, amely során a szív pitvarai szabálytalanul húzódnak össze és nincsenek szinkronban a szív kamráival. Ez figyelemfelkeltő probléma, és megfelelő kezelés hiányában vérrögképződéshez vezethet, amely az olyan szövődmények mellett, mint a szívelégtelenség vagy a szélütés, körülbelül ötszörösére növeli az ischaemiás stroke kockázatát is. Az aritmiának ez a fajtája a népesség 1-2%-át érinti, amely Magyarországon mintegy 200,000 embert jelent. Az életkor előrehaladtával azonban előfordulása egyre gyakoribb, 65 éves kor felett pedig már minden 10. ember esetében előfordul.

A pitvarfibrilláció kezelésére és szövődményeinek megelőzésére számos megoldás létezik. A szív normális ütemét helyreállító terápiás készítmények és műtéti beavatkozások, illetve a vérrögképződés kockázatának csökkentésére alkalmazott véralvadásgátló gyógyszerek mellett egyre több az étrend és a pitvarfibrilláció összefüggéseivel foglalkozó tanulmány, ami alátámasztja, hogy az okos élelmiszerválasztás hozzájárulhat, hogy csökkenjen a szívritmuszavar kialakulásának esélye, betegség esetén pedig a megfelelő étrend segíthet a tünetek enyhítésében.

Ehhez az első lépés a kalóriabevitel szabályozása, amely alapvető fontosságú az egészséges testsúly fenntartása érdekében. Ezt követi a szívbarát táplálkozás kialakítása, amely segíthet elkerülni a szívbetegségeket, a szívrohamot és a stroke-ot, valamint a pitvarfibrilláció egyéb kockázati tényezőit, például a magas koleszterinszintet és a magas vérnyomást.

Íme a 10 legfontosabb táplálkozási tipp, amely hasznos lehet az elinduláshoz:

1. Szorítsuk vissza a sófogyasztást! A túl sok só hozzájárul a magas vérnyomáshoz, ami növelheti a pitvarfibrilláció, illetve a tünetek jelentkezésének kockázatát. Az ajánlott sófogyasztás naponta maximum 2300 milligramm, ami 1 teáskanálnak felel meg.

2. Korlátozzuk a hús és tejtermékek fogyasztását! Az állati eredetű élelmiszerekben, például vajban, sajtban, tejben, fagylaltban és zsíros húsokban található telített zsírsavak nem tesznek jót a szív egészségének. Szorítsuk vissza ezek fogyasztást a teljes napi kalóriabevitel 10 százalékára úgy, hogy egészségesebb, alacsony zsírtartalmú vagy zsírmentes tejtermékeket és sovány húsokat választunk. Kerüljük a feldolgozott és a zsírban, valamint olajban sült ételeket is.

3. Együnk több halat! A halakban található telítetlen zsírok csökkenthetik a szívbetegségek kockázatát, és megvédhetik a szívet a rendellenes szívveréstől. Hetente legalább kétszer kerüljön a tányérunkra hal, elkészítésekor pedig részesítsük előnyben a grillezést, a roston sütést, a sütőben sütést és a párolást.

4. Együnk rengeteg gyümölcsöt és zöldséget! A gyümölcsök és a zöldségek biztosítják a legtöbb tápanyagot, rostot, ásványi anyagokat és vitaminokat a legkevesebb kalória mellett, ezáltal hozzájárulva az egészséges testsúly fenntartásához. Törekedjünk arra, hogy naponta minél több adag gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk.

5. Válasszunk teljes kiőrlésű gabonát! A teljes kiőrlésű gabonákat nem dolgozzák fel teljesen, így a külső héjukban megmarad a rost és a tápanyag. A feldolgozott gabonák, amelyeket a fehér kenyérben és hagyományos tésztákban használnak, nem csillapítják hatékonyan az éhséget és rövidebb ideig emelik meg a vércukorszintet. Ezért érdemes előnyben részesíteni a teljes kiőrlésű szénhidrátokat.

6. Kerüljük a cukorral és zsírral teli élelmiszereket! Ilyenek például a feldolgozott pékáruk, édességek és cukros üdítők.

7. Figyeljünk oda, mennyit eszünk! Az egészséges testsúly elérésének és megtartásának egyik legjobb módja az adagok méretének szabályozása. Az éttermi adagok csalókák lehetnek: vessük be az otthoni konyhamérleget, hogy megtudjuk mekkora is valójában 15 dkg csirkemell.

8. Alkalmazzunk szívbarát főzési technikákat! Ne rontsuk el az egészséges ételeket azzal, hogy rosszul készítjük el őket. A csirkét és a sovány marhahúst pároljuk, süssük roston vagy sütőben. A zöldségeket szintén pároljuk – ne ízesítsük vajjal, sóval vagy cukorral. Ha valamilyen zsiradék szükséges a készítés során, a vaj vagy a disznózsír helyett válasszunk olívaolajat vagy repceolajat.

9. Óvakodjunk az alkoholtól! A túl sok alkohol kiválthatja a pitvarfibrilláció tüneteinek fellángolását. A mértékletes fogyasztás általában nem növeli a pitvarfibrilláció kockázatát, de a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás igen.

10. Vigyázzunk a koffeinnel! A koffein közismert stimuláló szer, amely növeli a pulzusszámot, tehát fogyasszuk mértékkel, és ha tünetek jelentkeznek, csökkentsük a mennyiséget vagy teljesen hagyjuk el.

A fenti tippek mellett érdemes ötleteket kérnünk kezelőorvosunktól vagy vegyük igénybe dietetikus segítségét a megfelelő szívbarát étrend kialakításához!

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!