Habár mi emberek egész évben aktívak vagyunk, biológiai óránk valamelyest mégiscsak igazodik az évszakokhoz.
Az alvás szépítő erejéről is hallhattunk már. Úgy tűnik, hogy ez igaz lehet: svéd kutatók legalábbis azt találták, hogy a kialvatlan embereket kevésbé egészségesnek, kevésbé vonzónak és fáradtabbnak látjuk, mint kipihent társaikat.
Sőt mi több, írásos emlékeink arról is tanúskodnak, hogy a hideg orosz teleken egyes földművelő népek családostul téli álomba vonultak: a fagyos idők kezdetekor felhalmozták otthon az élelmiszereket és a tűz mellett nyugovóra tértek. Minden családtag naponta egyszer felkelt, evett egy keveset és tett a tűzre, majd ismét álomra hajtotta fejét. Ugyan a mai ember számára ez nem reális megküzdési mód, ám érdekes adalék humán történelmünkhöz.
Dr. Joseph Feuerstein, a connectictui Stamford kórház integratív orvoslással foglalkozó igazgatója szerint minden emlősben megvan a tendencia arra, hogy télen elvonuljon. Sőt, az orvos az alvást annyira fontos emberi funkciónak tartja, hogy még az ébresztőóra használatát sem javasolja, mivel véleménye szerint megzavarja a természetes alvásmintázatot.
Sok idős ember is rossz alvásminőségről számol be. Emögött számos tényező állhat. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Hivatal neurológiai intézetének felsorolásában a következők szerepelnek:
– sok antidepresszáns elnyomja a mély REM alvást.
– az erős dohányosoknál rossz alvásminőséget, kevesebb mélyalvást és éjszakánkénti több felébredést figyeltek meg.
– sok álmatlanságban szenvedő az alkoholhoz fordul segítségért, ami csak tovább rontja a mély, pihentető alvás minőségét.
– az öregedés során sok ember alvása felületesebb és szakadozottabb lesz, ám az alvásigénye változatlan marad.
Dr. Feuerstein mindezt azzal egészíti ki, hogy az alvás az öregedés során élettanilag is egyre kevesebb REM szakaszt tartalmaz, aminek nyomán pedig töredezettebbé válik az alvásunk. A REM szakasz azért is olyan fontos, mert a tanulás során használt agyi területeket stimulálja. Ráadásul gyakorlatilag az életben maradásukhoz is nélkülözhetetlen.
Az üzenet az, hogy figyeljünk oda az alvásunk minőségére. Az orvos szerint sokat segíthet ha elsajátítunk olyan technikákat, mint a meditáció és relaxáció, amik segítenek ellazulni és felkészülni a pihentető éjszakára.