Látásjavító program indul a gyermekotthonokban

Forrás: MTI
Térítésmentes látásvizsgálaton és szemészeti szűrésen vehetnek részt, szükség esetén szemüveget is kapnak az állami gyermekotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek – jelentette be Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.

Szabadi Zsolt a Láss, hogy ők is láthassanak! elnevezésű program első állomásán, a Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonban azt mondta: a kezdeményezés egy-másfél évig tart, a gyermekotthonokban 8 ezer, a nevelőszülőknél további mintegy 20 ezer gyermeket érint.

„Tapasztalatok alapján a látás tekintetében a lakosság fele szorul korrekcióra és valamilyen optikai eszköz használatára, a gyermekotthonok lakóinál 20-30 százalékos aránnyal kalkulálunk” – jegyezte meg a szövetség elnöke.

A gyermekvédelem akkor lehet sikeres, ha az közös ügy, ha abban az állam, a gazdálkodó és civil szervezetek, az egyházak közös felelősségnek érzik, hogy a nem vér szerinti családjukban felnövő gyerekek sorsa nem lehet közömbös a nemzetnek. A kormány azon dolgozik, hogy megpróbálja gyermekközpontúvá tenni a gyermekvédelmet. Ennek részeként erősíti a nevelőszülői hálózatot, keresi és támogatja a külső szereplők együttműködését.

Szeretnék, ha a most induló látásjavító programból előbb-utóbb egy mentorprogram is lenne, lehetőséget kínálva a látszerész szakma megismertetésére a gyermekek körében. A gyermekeknél az időben elvégzett látásellenőrzés, a megfelelő optikai korrekció látványos életminőségjavulást hoz, nagyban ellensúlyozhatja a diszlexia, diszgráfia negatív hatását is.

Farkas László Nándorné, az 1949 óta működő Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon igazgatója a program fontosságát érzékeltetve kiemelte: „ha a gyermekek szeme nincs rendben, a tanulásuk sem lesz”.

A program által lehetővé tett vizsgálatokra minden gyermeknek minél korábban szüksége van a „tanulási lemaradás” megelőzése érdekében. Távlati cél, hogy a program által biztosított vizsgálatokon a nevelőotthonokban és a nevelőszülőknél élő gyermekek után minden magyarországi iskolás korú gyerek részt vehessen.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!