A test tudatos felkészítése a gyermekvállalásra
Karácsonyné Szilágyi Rita dietetikus arról beszélt, az egyik legfontosabb gyermekáldást befolyásoló tényező a táplálkozás, hiszen azzal nemcsak energiát, hanem a szervezetünk működése számára szintén nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket biztosítjuk. Mint mondta, a zöldségek, gyümölcsök alacsonyabb tápanyagtartalma miatt viszont a táplálékkiegészítők fogyasztása is elhanyagolhatatlanná vált napjainkra.
Mai korunk jellemezője, hogy egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás időszaka, ugyanakkor fontos tudni, hogy a várandósság esélye az életkor előrehaladtával csökken. Ezért a családtervezésnél a legfontosabb szempont, ha a párok nem halogatják sokáig a gyermekvállalást. Éppen ezért kiemelt szerepe van a tudatos gyermekvállalásnak, amelyben a szülők nemcsak megtervezik a gyermekük születési idejét, hanem felkészítik testüket a fogantatásra. A leendő édesanya tudatosan felkészíti testét a gyermek befogadására, a terhességre, valamint a szülésre.
A tudatos életmód egész életünkben fontos lenne, ugyanakkor a tervezett várandósság előtt legalább három hónappal mindenképp át kellene erre állni. Továbbá ezzel egyidejűleg elkezdeni a terhességi vitaminok szedését, ezzel is segítve egy egészséges gyermek születését. Természetesen ez egyaránt igaz a leendő apukák esetében is, hiszen rajtuk is múlik a fogantatás sikeressége.
Mit is jelent a tudatosabb életmód?
A tudatosság nyitottságot jelent arra, hogy más szemszögből is képesek legyünk megvizsgálni egy adott élethelyzetet. Vagyis ne az első reakciónk irányítson, hanem akár nézőpontot váltva képesek legyünk számba venni más lehetőségeket is.
„Nyitottságot jelent a változásra, hogy a megszokottól eltérően reagáljunk, amennyiben szükséges. Levetítve ezt az életmód változásaira: képesek legyünk változtatni az étkezési szokásainkon, lemondani a káros szenvedélyeinkről, így például a dohányzásról, alkoholfogyasztásról, meghúzni a határvonalat például a munka és a magánélet összefüggésében” – magyarázta Karácsonyné Szilágyi Rita.
A testmozgás esetében a rendszerességen van a hangsúly. Mindegy, mit sportolunk, a semminél az intenzív séta, a túrázás is többet jelent. A test-zsír izom arányát a legjobban olyan edzések képesek javítani, amelyek kombinálják a kardio és az erősítő mozgásformákat.
A tudatos életmód része a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás is, hiszen ez is szükséges ahhoz, hogy testünk képes legyen regenerálódni. A sikerhez emellett a lelkünk felkészítésével is hozzájárulhatunk. A felgyorsult világ tele van stresszhelyzetekkel, amiket nem áll módunkban minden esetben kikerülni. Vagyis a stresszre adott reakciónkat kell finomítani, amire számos technika áll már rendelkezésre.
Táplálkozás és a célzott gyermekvállalást elősegítő vitaminok
A gyermekáldást talán leginkább befolyásoló tényező a táplálkozás. A legfontosabb a rendszeres, napi ötszöri, jó minőségű étkezés, hogy szervezetünket egyenletes energiával lássuk el.
Miket igyunk és együnk inkább?
Igyunk legalább napi két liter folyadékot, lehetőleg vizet. Fogyasszunk rostos gabonaféléket, naponta legalább háromszor zöldségfélét és egyszer-kétszer gyümölcsöt. Ha nem áll fenn ételallergia vagy -intolerancia, fogyasszunk napi fél liter tejet, illetve ennek megfelelő tejterméket. Húsokból, halakból a soványabb termékeket, ételkészítésnél a zsírszegényebb konyhatechnikai eljárásokat részesítsük előnyben.
A zöldségekből, gyümölcsökből a szükséges vitamin, ásványi anyag és nyomelem nagy részét fedezni tudjuk, de a tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy tápanyagtartalmuk már közel sem olyan, mint régen volt. Ez részben a kezelési mechanizmusoknak köszönhető, ami miatt akár vegyi anyagok is bekerülhetnek a szervezetünkbe.
Éppen ezért érdemes célzottan gyermekvállalást elősegítő vitaminkészítményt szednünk. A magyarok 80 százaléka D-vitamin-hiányos, pedig ez az immunrendszer működéséhez elengedhetetlenül szükséges. Továbbá nagyon fontos, hogy a magzatvédő vitaminkészítményekkel elsősorban a központi idegrendszert érintő igen súlyos fejlődési rendellenességek kockázatát csökkenthetjük. Például ilyen a nyitott gerinc, a koponya vagy az agy hiányos fejlődési rendellenessége.
Mivel kezdjük a felkészülést?
Megfontolandó elmenni egy vérvételre, ahol rögtön kiderül, hogy milyen vitaminból van hiánya a szervezetnek. Ilyenkor érdemes olyan vitaminkészítményekhez nyúlni, ami speciális igényeket elégít ki, és akár egyidejűleg a teherbe esést is segíti, a fejlődési rendellenességek esélyét csökkenti.
Szülés után sem szabadna az addig kialakított jó szokásokat abbahagyni, hiszen ha elhagyjuk ezeket, újra jelentkezhetnek az egészségügyi problémák. A pároknak pedig arra is gondolniuk kell, hogy ha kistestvért is szeretnének a gyermeknek, akkor hatványozottan meg kell őrizniük az egészségüket. Ne felejtsük el, hogy az első nagy ajándék, amit szülőként adhatunk a kisbabánknak, az az egészség.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!