Krónikus sebek ellátását segítő alkalmazás készült
„A mesterséges intelligencia matematikai alapjai” című hároméves kutatás eredményeképpen a közelmúltban a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet és a MedInnoScan Kft. együttműködésében bemutatták, hogy hogyan lehet alkalmazni gyakorlatban, egészségügyi területen mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat.
Dr. Farkas Péter, a Magyar Sebkezelő Társaság elnökségi tagja, az Országos Mozgásszervi Intézet-OORI Szeptikus Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának vezetője a kutatás kezdete után nem sokkal kapcsolódott a munkába. „A sebkezelés komoly feladatot, megterhelést jelent az egészségügyi ellátórendszernek nemcsak a kórházi ellátás alatt, hanem később, a beteg otthonában végzett folyamatos átkötözések során is, amely a gyakran több hónapig, néha évekig tartó gyógyulási folyamat része. A most létrehozott mesterséges intelligencia az orvosok szaktudását bocsátja az ápolószemélyzet közvetlen rendelkezésére a mobiltelefonos applikáció segítségével, a seb állapotának változása szerint mindig a gyógyulást legjobban elősegítő kötszertípusra javaslatot téve.”
A krónikus sebbel élő betegek ellátása jelentős terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre, mivel a körülbelül 200 000 ezzel küzdő páciens folyamatos kezelésre, átlagosan kétnaponkénti kötözésre szorul. Ha a seb állapota változik, a kötszer típusát érdemes váltani. Ebben a döntésben segít az a mobil applikációval egybeépített mesterséges intelligencia, amelynek prototípusát most mutatták be. A klinikai próbák után, vélhetően a jövő év során lesz elérhető a termék az ápoló szakszemélyzet számára.
A kutatáshoz szükséges 5 500 páciensről készült 220 000 kép összegyűjtésében országos összefogással mintegy 70 intézmény vett részt, a Pécsi Tudományegyetem vezetésével a négy orvosegyetem, az OORI, mint országos intézmény, egy tucat kórház, és több mint ötven ápolási szolgálat, illetve magánpraxist folytató sebkezelő centrum is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!