A só helyettesítése csökkentené a szívbetegségek kockázatát

Forrás: MTI
A The George Institute vezetésével és több híres egyetem részvételével egy olyan, nagy elemszámú klinikai vizsgálatot végeztek Kínában, amely a konyhasó helyettesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

A randomizált vizsgálatot körülbelül 600 kínai faluban, 20 ezer olyan beteg bevonásával végezték, akik korábban vagy stroke-ot kaptak, vagy 60 év felettiek voltak magas vérnyomással.

A közönséges konyhasót (100% nátrium-klorid) egy „sóhelyettesítővel” (75 tömegszázalék nátrium-klorid és 25% kálium-klorid) pótolták. Az 5 éves utánkövetési időszakban 3 ezer beteg kapott stroke-ot, ám a sóhelyettesítőt használóknál ennek aránya 14%-kal, a szív-érrendszeri események aránya 13%-kal, a korai halálozás aránya pedig 12%-kal volt alacsonyabb.

Ezek a számok a kínai populációra lefordítva azt jelentik, hogy évi 400 ezer emberrel kevesebb halna meg, ha sóhelyettesítőt szedne, ami egyébként csak marginálisan drágább a „tiszta” konyhasónál. A vizsgálatot vezető intézet javasolja a „sóhelyettesítő” gyártására történő átállást, valamint a lakosság körében az újfajta só használatának kormányzati promócióját.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!