Önkénteseket vár a NASA
Ahogy a NASA egyre távolabbra jut bolygónktól, úgy megváltoznak majd az űrhajósok élményei is. A jövőbeli Mars-missziókra való felkészülés során azt vizsgálja meg az űrhivatal, hogy az erősen motivált egyének miként reagálnak egy hosszú távú földi szimulációs helyzetre.
A program 2022 őszén kezdődhet, három egyéves fázisból áll majd, és a CHAPEA (Legénységi Egészségügyi- és Teljesítmény-vizsgáló Szimuláció) nevet viseli. Az egyes szimulációs küldetések 4-4 fős legénységgel zajlanak majd a Mars Dune Alpha nevű bázison, 160 négyzetméteres területen. A 3D nyomtatással készült építményben helyet kap majd a legénység lakhelye, konyha, fürdőszoba, orvosi és rekreációs szoba, valamint növénytermesztési helyszín és egy műhely.
A szimuláció során olyan részletekre is figyelnek, mint a kommunikáció késlekedése, a valós marsi távolságnak megfelelően, de lesz elromló eszköz, vagy épp szűkösen rendelkezésre álló alapanyag is, számos más környezeti stresszforrás mellett. A feladatok közt lesz kültéri „űrséta”, tudományos kutatómunka, virtuális valóság segítségével irányítható robotok is.
„A szimulációs küldetések célja, hogy felderítsenek minden olyan komplex szükségletet, amely a marsi küldetések során felmerülhet” – magyarázta Grace Douglas, a NASA kutatója. „A földi szimulációk segítenek megérteni, és még az indulás előtt ellensúlyozni az űrhajósokra váró fizikai és szellemi kihívásokat.”
Olyan amerikai állampolgárok vagy állandó amerikai lakosok jelentkezését várja a NASA, akik 30-55 év közt vannak, nemdohányzók, a feladatokhoz megfelelő angoltudással bírnak. A kiválasztásnál a NASA űrhajósjelöltjeire vonatkozó irányelvek lesznek mérvadóak. Ez azt is jelenti, hogy természettudományos-mérnöki végzettség szükséges, valamint pilótaként legalább 1000 repült óra, és persze előnyt élvezhetnek a katonatiszti kiképzésen átesettek.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!