Az anyatejes táplálás jelentősége

Mi lehet az oka annak, hogy elképesztő indulatok feszülnek egymásnak egy olyan, látszólag ártalmatlan és pozitív téma kapcsán, mint a szoptatás?

A legfontosabb probléma egy nagyon nehezen megváltoztatható szemléletmód, mégpedig az, hogy a szoptatást sokan pusztán táplálásnak tekintik, amivel mennyiségekre, gyarapodásra, táplálék-összetételre redukálják a kérdést. Miközben a szoptatás roppant összetett dolog, rengeteg olyan funkciója van, ami nincs összefüggésben a táplálással. A táplálkozást lehet tervezni, porciózni, időhöz és mennyiséghez kötni, a szoptatás többi funkcióját – megnyugtatás, fájdalomcsillapítás, biztonságérzet növelése, és így tovább – nem. Ha a szoptatást etetésnek tekintjük, és a szopást csak táplálási célból tesszük lehetővé, akkor könnyen lehet, hogy nem lesz elég a tej, és/vagy a baba nem fog eleget, vagy nem fog hatékonyan szopni. A probléma másik gyökere társadalmi. Előtérbe került egy sor olyan igény, amiről sokan azt gondolják, hogy szoptatás mellett nem kielégíthető, és ebből nagyon sok félelem táplálkozik: ha szoptatok, nem tudom kialudni magam, nem tudok a férjemmel törődni, nem lesz időm magamra, elromlik az alakom, nem lesz szabadidőm. És úgy tűnik, a nem szoptatásnak nincs kockázata: ma már rendelkezünk a megfelelő eszközökkel, amelyek segítségével „életben tartható” egy baba, hiszen adott a tápszer, a cumisüveg, a higiénikus környezet, fejlett orvosi ellátás. Ha így gondolkodunk, akkor nem vesszük figyelembe a baba szükségleteit. A csecsemő szükségletei az őskor óta változatlanok: testközelség, szoptatás, megfelelő hőmérséklet – nagyjából ennyi elég a babának. A csecsemők nem igazán szeretik a kontrollt, nem terveznek előre, nem tudják a vágyaikat késleltetni. Ez sok család életében elfogadhatatlan. Kényelmesebb lenne egy táblázat, egy óra és egy adagoló segítségével megoldani a táplálást, ami tervezhető és megnyugtató, mert látjuk a bevitelt, a gyarapodást. Sokaknak nehéz, vagy elképzelhetetlen átengedni a természetnek a folyamat ellenőrzését.

Eszerint mondjuk egy-két évszázaddal ezelőtt nem jelentkeztek efféle problémák?

Biztosan voltak régen is táplálási problémák, de akkor a babát szoptatta a szomszédasszony vagy a nagynéni. Régen nem volt igény méricskélésre, táblázatkészítésre, mert az anya élete tulajdonképpen egy másik rendszerben helyezkedett el, ahol a maguk ütemében történtek a dolgok. Persze ehhez arra is szükség volt, hogy az anyák sok támogatást kapjanak a környezetüktől a nagycsaládok, a kisközösségek egységes szabályai szerint, és a felelősség is közös volt. Az anyukák maguk is gyermekkoruktól ismerték az egész folyamatot, hiszen részesei voltak, kiskoruktól babákat bíztak rájuk. A mai anya ezzel szemben éli az életét, és mire jön a baba, ő maga is tervezhető életet él. Erre megérkezik a kicsi, aki folyamatos testkontaktust igényel, kiszámíthatatlan, a saját törvényei irányítják. „Az anyának ez nem jó, mert fárasztó, a babából pedig akkor lesz rendes ember, ha mielőbb önállóvá válik” – halljuk az érveket, és mivel rendelkezésre áll a cumi, a bébiőr, a tápszer, megfordultunk a lovon az évtizedek során. Vagyis a társadalom azt tartja normálisnak, ha a baba és az anya hamar függetlenné válik egymástól.

Mi az előnye annak, ha a kisbaba anyatejen nevelkedik, és nem tápszeren?

Megfordítanám: akit nem szoptatnak, annak ez hátrányára válik. Vagyis a biológiai norma az anyatejes táplálás, ez az alap, nem kérdés, hogy vannak-e előnyei. Éppen úgy, ahogy nem szoktunk arról sem beszélni, mi az előnye annak, hogy levegőt veszünk. Annak vannak hátrányai, ha nem veszünk levegőt. Ezt régóta tudjuk, csak ma már tudományos bizonyítékaink is vannak rá. Tehát nem arról van szó, hogy három hippi összeült, aztán kitalálta, hogy milyen jó, ha évekig szoptat valaki, hanem a WHO és egyéb nemzetközi szervezetek számos nagymintás kutatáson alapuló ajánlása szól a minél hosszabb ideig – kétéves korig vagy tovább – tartó anyatejes táplálás mellett. Ennek hátterében pedig többek között az áll, hogy a gyermeki immunrendszer kétéves kor környékén kezd teljesen működni az anyatej támogatása nélkül, ugyanis az anyatej élő sejteket, illetve olyan immunanyagokat tartalmaz, amelyek az adott anyát és babát körülvevő kórokozókra adott konkrét reakcióként keletkeznek. Az anyatej folyamatosan, dinamikusan változó anyag: ha az anya és a baba környezetében sárgaláz van, arra fog reagálni az anya teste, ha influenza, akkor arra, és attól védi a gyereket. Az anyatejet még a mai tudomány mellett is lehetetlen vitaminokkal és egyebekkel utánozni. Persze adhatunk vitaminokat, a tápszeripar egyre fejlettebb, és szorgalmasan próbálkozik is különféle megoldásokkal, nagyon helyesen, hiszen számos kisbaba nem szophat valamilyen okból. De ezek éppen az egyediség miatt sosem lehetnek teljes értékűek.

A szoptatás ugyanakkor nem magától értetődő, nem sikerül mindenkinek egyszerűen. Mivel lehet segíteni azt, akinek nehezebben megy?

Erre valók a korszerű ismeretek, ezek azonban sajnos sok helyen nincsenek jelen. Azt tapasztalom, hogy az anyukák még sok egészségügyi dolgozótól is a szoptatást hátráltató tanácsokat kapnak, persze jó szándékkal. Ezek néha egyszerű félreértésből fakadnak, gyakran előfordul, hogy valójában nincs szükség a tápszerre, csak nem értelmezzük megfelelően a baba jelzéseit. Még nem általánosan ismert tény, hogy minél többet szopik a kicsi, annál több anyatej termelődik, és ha cumisüveget adunk neki, ezek az alkalmak törvényszerűen ritkulni fognak. Mivel különböznek a babák és az anyák, mindig a személyre szóló tanácsok fognak segíteni. Lehet, hogy az egyik babának elég hat-hét alkalom egy nap, és ennek során vígan megtermelődik annyi tej, ami elegendő neki. Másnál ez kevés, mert az anyuka melle más típusú, netán a kisbaba izomtónusa eltérő, ezért gyakrabban kell mellre tenni. Azt is mindig meg kell nézni, hatékonyan szopik-e a kicsi, ha ezzel van a gond, meg kell találni az okot, és kezelni kell. Bizonyos esetekben pedig sajnos nincs megoldás: könnyen lehet, hogy például egy hipotóniás baba nem fog tudni hatékonyan szopni. Tehát utána hiába fej az anya véres verejtékkel rengetegszer, a tejmennyiség fejéssel nehezen fenntartható. A tanácsadás során mindig azt kell felmérni, mit szeretne az anyuka, ezt leválasztani a családi vagy társadalmi elvárásokról. Ha egy nehéz helyzetben számára az jelent megnyugvást, hogy teljes szívével a babára figyel, nem pedig az anyatej mindenáron való fenntartására, akkor ebben kell támogatni. Ha pedig fenn akarja tartani az anyatej-termelést, és a baba is hajlandó szopni, akkor még nagyon kevés tej mellett is megmaradhat a szoptatás akár évekig is, bizonyos technikák, segédeszközök alkalmazásával.

A mentális gátak, félelmek, szorongások mennyiben nehezítik a szoptatást?

Óriási mértékben. A stressz, a szorongás ráadásul csökkenti a tej áramlását segítő hormonok termelődését, így előbb-utóbb a tejtermelés is csökkenni fog. Akinek problémái vannak a saját testével, testképével, nehezen viselheti a szoptatást. Aki képtelen elengedni a kontrollt, és általában hajlamos fokozottan ragaszkodni a számokhoz, az órákhoz, a napirendhez, nem fog tudni a baba szükségleteire válaszolni, így keserves lesz neki az első időszak.

A hosszas szoptatással szembeni egyik fő érv a túlkötődés szokott lenni, és ilyenkor mindenki sorolja a rémtörténeteket a még mindig kizárólag szoptatás közben elalvó és felébredő óvodásokról, a nyolcévesen is szüleik ágyában alvó gyerekekről. Erről mi a véleménye?

Szélsőségek minden területen léteznek, ehhez nem kell szoptatni. „Túlzott kötődés”, mint olyan, nem létezik. Az a megfelelő hozzáállás, ha annyi idősnek kezeljük a gyereket, amekkora. Egy újszülött nonstop bőrkontaktust igényelne szíve szerint, és folyamatos lehetőséget a szopásra. Ő ugyanis nem tudja, hogy egy biztonságos, fejlett, 21. századi európai országba született, hanem ugyanazzal a tudással érkezik, mint egy ősember annak idején: hogy ha leteszik a földre, jön a skorpió meg a kígyó, és életveszélyben van. A pici csecsemő számára a felnőtt teste az egyetlen biztos pont, és időbe telik, mire megtapasztalja, hogy képes megállni a helyét enélkül is. Ha az elején megkapja az igényelt kontaktust, idővel ő kezd majd eltávolodni, helyet változtatni, kúszni, érdeklődni más emberek, tárgyak iránt. Amikor pedig eközben már veszélybe sodorná magát, elkezdhetünk neki korlátokat szabni. Ez a folyamat mindenképpen tudatosságot igényel a szülő részéről. Általánosságban azt mondhatom, fél éves korig a teljes igény szerintiség az ideális, utána pedig a gyerek elkezd besimulni a szülei napirendjébe. Ha az anya úgy érzi, neki már sok ez az egész, akkor bármikor, akár egy-két-három éves korában megállíthatja a folyamatot a maga menetében. Ami a konkrét példát illeti: a nyolcévesen is az anyja ágyában alvó gyerek esetében valószínűleg az anya is indítványozza ezt a helyzetet, és nem egyedül a gyereken múlik. Ez viszont nem a szoptatás hibája. Sajnos előfordul, hogy eszközként használják a szoptatást és a gyereket más célok érdekében – például válásnál, láthatásnál. De ez sem a szoptatásról szól, hanem arról, hogy két felnőtt nem tudja felnőtt módon kezelni a konfliktusait. Önmagában semmilyen következtetést nem lehet levonni abból, ha valaki közli, hogy ő szoptatja a hároméves gyermekét, mert nem ismerem, miről szól az adott helyzet: lehet, hogy harmonikus és mindenki számára kielégítő állapotról beszélünk, de az is előfordulhat, hogy a család vagy a kisgyerek számára is ártalmas a szituáció. Ezt mindig egyénileg, hosszas beszélgetések alapján lehet körbejárni, és segíteni a családot az egyensúly megtalálásában.