Meghatározták a Mars belső szerkezetét
Az InSight Mars szonda 2018 novemberétől van a Marson, érdemi munkáját néhány héttel később kezdte, és bár távolról sem úgy alakult a küldetés, ahogy szerették volna, így is rengeteg fontos információval járult hozzá a vörös bolygó geológiájához. A napokban több tanulmány is napvilágot látott a szonda által végzett mérések eredményeivel. Ezek közül talán a legizgalmasabb az, hogy sikerült megállapítani, milyen vastag a marsi kéreg.
A Kölni Egyetem tette közzé a beszámolót a kutatási eredményről, amelyet a marsrengések segítségével számítottak ki. Az InSight szeizmométere sok száz marsrengést rögzített már a több mint 2 éves működése alatt, és ezek terjedési tulajdonságai alapján sikerült megállapítani, hogy a kéreg jóval vékonyabb, mint eddig sejtették.
Az InSight leszállóhelyére vonatkozó mérések szerint két rétegből állhat a marsi kéreg, a felső kb. 8 km mélységig terjed, majd alatta egy második réteg már 20 km mélységig tart. Elképzelhető, hogy van egy harmadik rétege is a kéregnek, ha így van, akkor a teljes kéregvastagság 39 km. Ez alatt a Mars mélyén is a köpeny található, amely a mérések szerint a felszín alatt 1560 km mélységig terjed. Legbelül a Mars magja van, amely pedig 1830 km sugarú.
Akármelyik vastagsági adat is bizonyul majd később pontosnak, a kéreg feleső rétege igen porózus, bár a mélyebb rétegekben lehetnek ettől eltérő kőzetek is. Az InSight egyazon helyszínen készült mérései azért lehetnek elegendőek a kéreg vizsgálatához, mert ezt kiegészítik a Mars körül keringő műholdaktól kapott gravitációs adatok. Ez utóbbiak alapján az egész bolygóra ki lehet terjeszteni a kéregvastagsági méréseket.
A bolygó kérge azért érdekes, mert még a bolygó egészen fiatal korában alakult ki és a bolygó evolúciójáról vall. Emellett a Naprendszer bolygóinak elkülönüléséről is informálja a szakembereket és segíthet kideríteni, minek köszönhetőek az egyes bolygók közti, olykor hatalmas különbségek. Az InSight mérései előtt a marsi kéreg vastagságára vonatkozó becslések 30-100 km közti adatokat adtak.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!