Videón a Naprendszer legnagyobb bolygója
2021. június 7-én a Juno űrszonda átrepült a Ganymedes felett. Több mint kt évtizede ez volt az első űrjármű, ami közelrepült a Jupiter jég borította holdjához; majd másnap a Jupitert közelítette meg, küldetése során immár 34. alkalommal.
A Jupiter északi és déli sarkvidéke közti utat három óra alatt járta be a Juno űrszonda, és közben folyamatosan fotózta a bolygó fortyogó felhőzetét. E fotókból készített animációt a szonda tudományos irányító csapata, így a hold és a bolygó feletti utat olyan módon élhetjük át, mintha mi is a Juno fedélzetén utaztunk volna.
Az animáció első felében a Ganymedest közelíti meg a szonda, 1038 kilométerrel a felszíne felett repül el, a holdhoz képest óránként 67 ezer kilométeres sebességgel. A felvételen jól megfigyelhetjük a hold számos világos és sötét területét, illetve a Tros nevű krátert, amely a nagy méretű hold egyik legnagyobb sebhelye.
A szonda a valóságban 14 óra és 50 perc alatt tette meg az 1,18 millió kilométeres utat a Ganymedes és a Jupiter közt, mi viszont a videó segítségével néhány másodperc alatt megérkezünk. 3400 kilométerrel az óriásbolygó felhőzete felett repülünk, eközben a hatalmas gravitációnak köszönhetően a szonda sebessége a Jupiterhez képest 210 ezer kilométer per órára nőtt.
Az animáción megfigyelhetjük az óriásbolygó északi sarkvidéki ciklonjait, és a „gyöngysor” néven emlegetett déli féltekén lévő 8 masszív viharjából ötöt. Ezen a felvételen fehéres színű oválisként tűnnek fel. A Juno egyéb megfigyelési adatai alapján az animáció készítői a Jupiter légkörének villámait is szimulálták (vagyis ezek nem valódi felvételek, a villámok jelenlétét csak műszeres mérések jelezték), ezeket felvillanó foltokként láthatjuk a kavargó felhőzet viharaiban.
Az átrepülést követően a felgyorsított Juno űrszonda a korábbi 53 napos ciklus helyett 43 napos ciklusra váltott, vagyis elnyúlt pályáját járva ennyi időnként fog elrepülni az óriásbolygó közelében. Épp ezért a következő, 35. átrepülésre már csak néhány napot kell várni: július 21-én következik be.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!