Egy fiatal zongorazseni: Berecz Mihály

2021. 07. 16.
Csodagyerekek ma is vannak, főleg a zongoristák között. Kocsis Zoltán és Ránki Dezső nyomdokaiban ott van az utóbbi fia, Ránki Fülöp, vagy a Virtuózokból megismert Boros Misi. Hadd mutassunk be most egy olyan különleges fiatalembert, akit rendkívüli tehetségnek tartanak, és bár családjában mindig jelen volt a zene, ő mégis egy új úton indult el a világhírnév felé.

Berecz Mihály édesapja a népzenész-népmesemondó Berecz András, bátyja a néptáncos Berecz István, és édesanyja is komoly néptáncos múlttal rendelkezik. Misit mégis a komolyzene fogta meg. Nyolc évesen a mechanikus szerkezetéek érdekelték, elsősorban ezért szeretett volna egy zongorát.

„A szüleim nem voltak túl boldogok, amikor zongorákat rajzoltam és kiragasztottam őket a hűtőszekrényre, ezzel jelezvén feléjük, hogy vegyenek nekem egy hangszert.”

A család végül mégis beadta a derekát, és Misi Major Edit irányítása alatt kezdett el zongorázni. De a fiatalember nem volt hajlandó skálákkal és gyakorlatokkal foglalkozni, őt csak Bartók Béla művei érdekelték. Ekkoriban még egyáltalán nem gyakorolt, csak azt játszotta, amihez kedvet érzett. Csak később döbbent rá, hogy mi a zongorázás lényege. „A konzis éveim alatt jöttem rá, hogy ez egy nagyon kemény és nehéz szakma, amihez rengeteg gyakorlás szükséges. Egy mű profi begyakorlására és a felkészülésre szerencsés esetben egy évet kell szánni, a nehézségi szintjétől függetlenül.”

Mihály 2013. május 30-án mutatkozott be a Művészetek Palotájában, ahol Kocsis Zoltán vezényletével szólaltatta meg Ravel G-dúr zongoraversenyét: 

„Számomra ez a legfontosabb koncert az összes közül, amit valaha adhattam. Kocsis Zoltánnak köszönhetem Bartók Béla szeretetét, a zongorával való megismerkedést. Tizenegy éves voltam, amikor megismertem, ezt követően öt éven át, egészen a halálálig volt szerencsém többször is dolgozni vele. Ez a közös muzsikálás, az első közös fellépés számomra mérföldkő, innentől számítom a pályafutásom kezdetét.”

Vashegyi Györggyel 2014-ben találkozott először a Zeneakadémián, azóta minden zongoraversenyt együtt adnak elő. „Valószínűleg ő a legtehetségesebb zenész, akivel valaha találkoztam. Egészen rendkívüli tehetségről beszélünk, akiben a káprázatos zenei adottságokhoz egy rendkívül rokonszenves, emberi, szerény és tulajdonképpen fiatal kora ellenére bölcs attitűd társul. Én mindig ilyennek képzelem a fiatal Mendelssohnt, amilyen Berecz Mihály.” – mondta a karmester.

Azóta Bberecz Mihály fFellépett többek közt a Zeneakadémián, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Magyar Állami Operaházban is. Tehetsége nemzetközi szinten is kiemelkedő, 2019-ben pedig elnyerte az MMA öÖsztöndíját, melynek keretében Bartók Béla munkásságának bemutatásával foglalkozik. 

Keller András hegedűművésszel és zenekarával, a Concerto Budapesttel többször is koncerteztek együtt, többek között Beethoven és Bartók zongoraversenyeit is játszották. 

„Ő az egyik legnagyobb magyar tehetség, ezt nyugodtan kimondhatom. Nagyon megragadott nemcsak a játéka, hanem a személyisége is. Egy olyan őszinte, tiszta és nagyon szerény fiatalember, aki ezzel a tisztaságával és egyszerűségével már önmagában is sokakat el tud varázsolni, de ha elkezd játszani, akkor az mindent egyértelművé tesz vele kapcsolatban.” – mondta Keller András.

A hegedűművész felkérte Mihályt, hogy Mozart nemrégiben előkerült rövid zongoradarabját, a D-dúr allegro-t, amelyet épp csak a legutóbbi hónapokban ismerhetett meg a közönség, mutassa be az online közvetített Mozart-napon: „Számomra ez azért volt különleges, mert én egy Walter típusú hangszert választottam a mű bemutatására, és Mozartnak is hasonló hangszere volt. Ha jól tudom, én voltam az első, aki ezt a művet egy korabeli hangszeren játszhatta el, ami nagyon nagy megtiszteltetés számomra.”

Vashegyi György hiperlativuszokban beszélt a fiatalemberről: „Ha azt nézzük, hogy valaki nagyon fiatalon, fantasztikus technikával, briliánsan tud játszani, az kiváló, de ami valóban számít, hogy valaki a zenével tud nagy dolgokat elmondani, és ez nem biztos, hogy mindig életkor függő. Valószínűleg sokan mondhatják, hogy a csodagyerekségnek is vannak különböző formái. Szerintem Misiből csodafelnőtt lesz, és ez a lényeg. Én hiszek benne. Ő tulajdonképpen egy nemzeti kincs. Tudom, hogy ezek erős szavak, de ritkán használom őket, és biztos vagyok benne, hogy az ő esetében indokolt a használatuk.”

A fiatal zongoraművész bakancslistáján nem szerepelnek nagy tervek, nem vágyik rá, hogy a világ nagy koncerttermeiben kápráztassa el a nagyérdeműt. Csak annyit szeretne, hogy legyen ideje és megfelelő körülményei ahhoz, hogy azzal foglalkozhasson, ami egy életre meghatározta pályáját – Bartók zenéjével.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!