Hevesebb immunválaszt vált ki a szúnyogcsípés
„Elsősorban jellemző ezekre a szúnyogfajokra, hogy nagyon kontrasztos, fekete-fehér színezetűek, csíkosak, a lábaikon is fehér csíkok és sávok találhatóak, illetve a tor részen, a szúnyog háti részén található mintázat az, ami egyértelműen elárulja számunkra, hogy mely fajjal van dolgunk” – magyarázza Kurucz Kornélia biológus az ázsiai tigrisszúnyogról, amelyre két másik inváziós faj, a japán és a koreai bozótszúnyog is hasonlít.
Az ökológus Garamszegi László Zsolt szerint az európai ember nincs felkészülve ezeknek a szúnyogoknak a csípésére, így a rovar nyálával bekerülő fehérjék akár eltérő immunválaszt is kiválthatnak, például sokkal hevesebb viszketést.
A tudósok inkább a biológiai irtást támogatják a kémiai szórással szemben. A szúnyoggyérítésért felelős Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tanácsadója, Sáringer-Kenyeres Tamás szerint azonban mindkettőnek van előnye és hátránya.
„A biológiainak az, hogy egy természetbarát, környezetbarát, és a mi megítélésünk szerint relatív gazdaságos technológia. A kémiainak pedig az az előnye, hogy rendkívül gyors beavatkozást és látványos eredményt lehet elérni, sajnos hosszú távon kevéssé, de ez a rövid távú hatás is rendkívül fontos.”
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!