Horvátországban kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány

Forrás: MTI
Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kel viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is.

Abban az esetben, ha romlana a járványhelyzet, ez még előbb is bekövetkezhet. Andrej Plenkovic horvát kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat. Kiemelte: az adófizetők az elmúlt 18 hónapban 34 milliárd kunával (1604 milliárd forint) járultak hozzá a járvány okozta gazdasági károk helyreállításához. Szavai szerint 700 ezer munkahelyet mentettek meg, likviditási hitellel támogatták a vállalkozásokat, leállították a végrehajtási eljárásokat, és számos ágazatnak nyújtottak különböző támogatásokat.

A kormányfő ugyanakkor értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mire várnak azok, akik még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 511 987-en kaptak védőoltást, közülük 1 175 528-an már a második adagot is.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!