Inzulin nélkül nincs élet

Forrás: Egy Csepp Figyelem Alapítvány
Idén 100 éves az inzulin. Ebből az alkalomból az Egy Csepp Figyelem Alapítvány online kiállítással készül, mely az inzulin felfedezésétől az első inzulin injekció hazai beadásának legendás történetén át a legújabb tudományos és technikai vívmányokig a 100 év legérdekesebb pillanatait eleveníti fel.

 A szervezet sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy egy májusban elfogadott törvény értelmében speciális képzési program indul a diabéteszes gyermekek intézményi ellátásának javításáért. Az érintett dolgozók felkészítésében az alapítvány szakemberei is részt vesznek.

„A koronavírus fertőzés hatása révén károsítja az inzulinelválasztást és kedvezőtlenül befolyásolja az inzulin hatását is, így fokozza az inzulinrezisztenciát. Covid-fertőzéskor a cukorbetegek halálozása kb. háromszorosa a nem diabeteszesekének, az egyik fő rizikótényező a túlsúly” -mondta el a Magyar Diabetes Társaság elnöke, prof. Dr. Kempler Péter az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtótájékoztatóján. Ezért kiemelten fontos, hogy a cukorbetegségről és annak veszélyeiről szóló egészségprogramokkal, kommunikációs kampányokkal a civil szervezetek elérjék a családokat.

Inzulin nélkül nincs élet - ez a szlogenje annak a virtuális interaktív kiállításnak, amely a 100 éves inzulin történetét dolgozza fel a felfedezéstől az első hazai inzulinkezelés legendás történetén át a legújabb technikai vívmányokig. A 3D-platformra fejlesztett látványos tárlatot, melynek szakértői Dr. Halmos Tamás és Dr. Fövényi József, interjúk, interaktív játékok és korabeli dokumentumok színesítik majd. Az online tárlat anyagának összegyűjtésében a Sanofi és a Novo Nordisk segített. A kiállítás az alapítvány diabétesz érzékenyítő programjainak is részévé válik, a KIDS oktatási programba való beépítését a Sanofi támogatja.

Speciális képzési program indul a diabéteszes gyermekek életkörülményeinek javításáért, miután egy májusban elfogadott törvény értelmében valamennyi intézményben, ahova cukorbeteg gyermek jár, nevelő, pedagógus vagy a vezető által erre kijelölt dolgozó garantálja majd, hogy a gyermek a szükséges ellátásokat minden esetben megkapja. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány 2013 óta rendszeresen oktat pedagógusokat, iskolában és óvodában dolgozókat a cukorbeteg gyerekek körüli teendők megfelelő ellátására. Az Oktatási Hivatallal együttműködve az alapítvány szakemberei jelentős szerepet vállalnak az érintett pedagógusok speciális felkészítésében is.

A hagyományos pedagógus diabéteszképzések és érzékenyítő programok is folytatódnak. Ősszel 21 képzési helyszínen valósul meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány oktatási programja, a 8 éve indított „Belevalók” is az Oktatási Hivatal szervezésében. A programban eddig több mint 4300 pedagógus vett részt. Szakmai partner a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. A Belevalók részévé vált az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar hivatalos képzési programjának. A program támogatója a 77 Elektronika Kft, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Medtronic és a Sanofi.

Az alapítvány a gyerekek képzéseit is folytatja: a tavaly TEENS néven elindított egészségprogram a 13-14 éves korosztály számára idén újabb két iskolai osztályba jut el. A félnapos program célja a helyes életvezetési minta közvetítésével az egészségügyi öngondoskodás erősítése, és olyan krónikus betegségek megelőzése, mint az elhízás, a cukorbetegség, a kardiovaszkuláris elváltozások, valamint a lelki egészség.
A következő tanévben az alapítvány újabb iskolákat von be a 3 évvel ezelőtt indított KiDS elnevezésű diabétesz képzésbe is, melyet a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozott létre 6-14 éves általános iskolások, valamint szüleik és tanáraik számára. A program a cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és a diabéteszes gyerekek elfogadására irányul. A TEENS és a KiDS főtámogatója a Sanofi.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén először szervez szakmai továbbképzést diabétesz edukátoroknak, akik egyfajta „tolmács” szerepet töltenek be a diabétesszel élő betegek életében, és kiemelkedő szerepük van a sikeres terápia-menedzsmentben. Rendszeres szakmai továbbképzésük hiánypótló kezdeményezés.

Júniustól folytatódik a 6 diabéteszes vlogger által tavaly megkezdett DIAB Mindennapok videósorozat az alapítvány közösségi oldalain. Az egyes epizódok során testközelből ismerhetjük meg életüket, ezzel is segítve a diabétesszel élők elfogadását. A második évad a „Kék Lufi kihívás” elnevezésű érzékenyítő kampánnyal indul, felhívva a figyelmet arra, hogy a cukorbetegség napi szintű menedzselése folyamatos figyelmet igénylő, összetett feladat. Ezzel a filmmel csatlakozik az alapítvány a napokban indult nemzetközi kampányhoz.

A nemzetközi diabétesz világnaphoz kapcsolódóan idén is megrendezi az alapítvány a tavaly elindított online eseménysorozatot, az Egy Csepp Egészség Fesztet november 8. és 14. között. Egy egész héten át az egészséges életmóddal, gasztronómiával, sporttal, cukorbetegséggel kapcsolatos videókkal,műsorokkal készülnek a szervezők. November 14-én, a cukorbetegség világnapján egy megújult, személyes jelenléten alapuló családi egészségnapot is rendez az alapítvány a Millenárison, az aktuális járványügyi előírások betartásával, ingyenes szűrésekkel és gyermekprogramokkal. Főtámogató a magyar Dcont© vércukormérőket fejlesztő 77 Elektronika Kft.

Ismét lesznek ingyenes szűrések is. Az Egyszer Élünk Körút júliusban indul, a sárga sátrak ott lesznek ismert futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. A program támogatója a magyar Dcont© vércukormérőket fejlesztő 77 Elektronika Kft., a BeurerMedical Hungary Kft, a Berlin-Chemie / A. Menarini Kft és a Magyar Telekom.

Az elmúlt évek sikeres gyógyszerész továbbképzései, valamint a tavaly ősszel megrendezett online továbbképzés után áprilisban immáron második alkalommal tartotta meg rendezvényét az alapítvány az online térben. A téma aktualitását és a rugalmas képzési forma sikerét mutatja, hogy 652 szakember regisztrált az „Innováció a farmakoterápia menedzsment területén. A 2-es típusú cukorbetegség gyógyszerészi gondozásának irányelve” című akkreditált programra.

Idén 10. alkalommal rendezte meg az alapítvány népszerű programját, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. A Nándori László cukrászmester által vezetett zsűri 5 tortát juttatott a döntőbe, ahol kiválasztották a legjobbat. A Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei nyerteseit augusztusban ismerheti meg a nagyközönség.
A hobbicukrászok számára elindult a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny, melyre szeptember 10-ig várják a nevezéseket.

Olvasna még a témában?

Szimpatika akció

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!