Hogyan befolyásolja az alvás a hangulatzavarokat?

Forrás: medicalonline.hu
Kutatók arra kerestek választ, mikor ideális elaludni és felkelni ahhoz, hogy a hangulatzavarok előfordulásának esélyét csökkentsük.

A Colorado University Boulder kutatói 840 ezer ember adatait elemezték, és kiderítették: az egy órával korábbi fekvés és az egy órával korábbi kelés akár 23 százalékkal is csökkentheti a depresszió megjelenésének valószínűségét.

Az ember kronotípusa, vagyis az, hogy általában mikor alszik, nagyban befolyásolja a depresszió kialakulásának esélyét. Ez az egyik első olyan kutatás, ami azt vizsgálja, mennyiben befolyásolja az alvásmennyiség és az alvás ideje a hangulatzavarokat.

A szakértők a génkutatás segítségét hívták a tanulmányhoz, mivel a génjeink alapvetően meghatározzák a kronotípusunkat, és az alvásidőzítésünk 12-42 százalékáért felelnek. A 840 ezer ember közül volt 85 ezer, akiknek alvási szokásait viselhető alvásmérővel is lekövették 7 napon keresztül, további 250 ezer embernek pedig kérdőívet kellett kitöltenie az alvási szokásairól.

A minta nagyjából egyharmada reggeli pacsirtaként írta le magát, 9 százalék éjszakai bagolynak, a többiek nagyjából a kettő között. A legátlagosabb lefekvési idő a 11 óra volt, a kelési pedig a reggel 6 óra.

A kutatásból kiderült, hogy a reggeli pacsirta viselkedésért felelős gének predesztinálják az alacsonyabb depresszió-kockázatot is. Minden egyes óra, amivel korábbra került a lefekvés és a felkelés időpontja, csökkentette a depresszió kialakulásának esélyét is.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!