Fűzfából állítanak elő biogázt magyar kutatók

Forrás: u-szeged.hu
Egy régóta ismert és szerte a világban alkalmazott biotechnológiai eljárást bővítettek ki, és tettek gazdaságosabbá és környezettudatosabbá a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai Tanszék és az SZBK Növénybiológiai Intézet együttműködő kutatócsoportjai. Az új recept szerint fűzfát is használnak a biogáz előállítására.

A Szegedi Tudományegyetemen és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban Dudits Dénes akadémikus vezetésével zajló közös kutatásnak köszönhetően kiderült, hogy a biogáz reaktorokba helyezve, a hagyományos szerves hulladékok mellett a fűz biomasszája az egyik legalkalmasabb alapanyag a biogáz előállítására.

„A kutatás célja a növekvő energiaigény miatt egyre fontosabbá váló zöld energiatermelés környezetbarát módon való növelése és megfelelő alkalmazása” – hangsúlyozta Dr. Bagi Zoltán, a kutatás szakmai vezetője. Az SZTE Biotechnológiai Tanszék adjunktusától azt is megtudtuk: a biogáz előállítására a fermentáló tankokban szinte valamennyi szerves anyag alkalmas, mint például az állati eredetű trágya, az élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok, az elpusztult állatok tetemei és a növények egyes részei is. Nincs ez másként a háztartási szerves hulladékokkal és a szennyvíziszappal sem. Mindezekből biogáz, azaz megújuló energiahordozó termelhető mikroorganizmusok segítségével, biotechnológiai módszerekkel. A szerves anyagok energiatermelés céljára más eljárásokkal nem hasznosíthatók, és a környezetünkbe elhelyezve számos környezetvédelmi és egészségügyi problémát okozhatnak.

„A biogáz előállításánál az említett anyagok biológiai úton történő fermentációjával az energiatermelés mellett ártalmatlanításukra is sor kerül, méghozzá úgy, hogy a lebontás után visszamaradó anyag biotrágyaként tápanyag-visszapótlásra is jól felhasználható a mezőgazdaságban. Ráadásul ezzel kiválthatjuk a környezetterhelést jelentő műtrágyát is. A felhasználható alapanyagok többsége veszélyes hulladéknak számít, ám így olyan anyagokból is hasznos terméket – biogázt vagy biotrágyát – állíthatunk elő, amelyek egyébként nagyon magas költséggel lennének csak kezelhetők, illetve megsemmisíthetők” – emelte ki Prof. Dr. Kovács Kornél, az SZTE emeritus professzora.

„A kutatás során a fűz biomasszáját hasznosító, erjesztési technológiák kidolgozásával sikerült megnövelni a biogáz üzemek gazdaságosságát. Hogy minderről megbizonyosodjunk, hasonló protokoll szerint, üzemi kísérleteket végeztünk a kaposszekcsői, ipari léptékű biogáz üzemben. Az energiafűz ültetvények biomassza hozamának, sótűrési, környezettisztító képességének javítását, innovatív, termesztéstechnológiai fejlesztésekkel és a genotípusok jellemzésével valósítottuk meg” – emelte ki Dr. Bagi Zoltán adjunktus.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!