Mozgásra ösztönző kampány indul a fiataloknak
Az MDSZ felmérést készített azzal a céllal, hogy megvizsgálja, hogyan hatottak a koronavírussal kapcsolatban bevezetett korlátozások a 6 és 18 év közötti diákok testmozgási szokásaira. A kutatásokból az derült ki, hogy alacsony volt azok aránya, akiknek a testmozgásmennyisége és intenzitása elérte az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott napi legalább 60 percet: 2020-ban a lányok 16,3 százaléka, míg a fiúk 23,8 százaléka mozgott minimum ennyit, ez az arány pedig 2021-re a felére csökkent.
Ezzel párhuzamosan a gyerekek képernyő előtt töltött ideje jelentősen meghaladta az ennek a korosztálynak ajánlott napi legfeljebb 2 órát, tavaly hétköznap átlagosan 3,7 órát, hétvégén 3,5 órát töltöttek a gyerekek a képernyők előtt, ez 2021-re hétköznap 5,2 órára emelkedett.
Az MDSZ a „Mozdulj ki a valóságba!” üzenetét a gyerekeknek, tinédzsereknek szánja. A fiatal generációt influenszereken és egyéb közösségi média tartalmakon keresztül inspirálják a társas együttlétekre és arra, hogy éljék meg a mozgás nyújtotta örömöket. Többek között négy élsportoló, Szilágyi Áron, Kovács Katalin, Nagy Tímea és Nagy László fogja megosztani motivációs videóüzenetet a saját felületeiken.
Az „Engedd ki a világba!” üzenet pedig kifejezetten a szülőknek szól, hogy bátorítsák a gyerekeiket arra, hogy minél több időt töltsenek mozgással a szabadban. A kampányban egy testi és lelki feltöltődésre tippeket adó aktivitáskerék is szerepet kapott, amelyet a Városligetben állítottak fel – ez a Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében című projekt keretében valósul meg.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!