Adatbázist hoznak létre a mentőket támogató vendéglátóhelyekről
Felidézték: húsvétkor a fővárosban egy Szentendrei úton lévő hamburgerezőnél lefotóztak és feljelentettek egy szolgálatban lévő mentőápolót, amiért ebédet vásárolt. A vizsgálat során kiderült, hogy nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg és mire visszaértek, riasztást is kaptak, ezért csak jóval később tudtak ebédelni.
Az eset óta egyre több vendéglátóegység jelezte, hogy kedvezményeket ad a mentőegységeknek. Ezért döntött úgy a mentőszolgálat, hogy egy országos adatbázist hoznak létre a szolgálatban lévő mentőknek kedvezményeket biztosító vállalkozásokról. Ezeket hamarosan egy elektronikus térképre is felteszik, hogy a mentők telefonjukon is láthassák és azonnal megtalálják azt a vendéglátóegységet, ahol kedvezményt kaphatnak.
Az első „Hambulancia” matricát arra a vendéglátóegységre helyezték ki, ahol húsvétkor lefotózták a mentőket. „A mentők járvány idején, előtt és után is emberéleteket mentenek, ezért csak szeretettel és jóérzéssel lehet rájuk gondolni” – mondta Jóné Erika, a hely tulajdonosa.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kiemelte: a koronavírus-fertőzési adatok „szerencsére javulóban vannak”, de még mindig sokkal nagyobb a terhelés a mentőkön, mint a járvány előtti időszakban, és van, hogy 20 percük sincs az ebédjük elfogyasztására. A szóvivő a Facebook-oldalán arról is írt, az Országos Mentőszolgálat nemcsak a bajtársakat támogató adatbázis létrehozását vállalja, hanem azt is felajánlja, hogy a hamarosan újrainduló „Hősképzések” keretében újraélesztésre képzi ki a „Hambulanciák” személyzetét, hogy vészhelyzetben is a mentők segítő partnerei lehessenek. Csatlakozni az info@mentok.hu címen lehet.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!