Természetes módszerek a szépség szolgálatában
2010. 10. 27.
Én is bedőlők a reklámoknak. Aztán győz bennem a természetes utáni vágy. Ilyenkor túrom fel a nagyi mindentudó tanácsadóját. Szépségreceptek természetesen.

A bőrünk a külső takarónk. Megvéd minket a környezet káros hatásaitól, ki van téve hidegnek, esőnek és a csípős szélnek, amik nyomot is hagynak rajta. Ahhoz, hogy jól el tudja látni ezt a nem kis feladatot megfelelő ápolásra van szüksége. Persze az sem utolsó szempont, hogy szép és fiatalos legyen.
A sugárzó, egészséges arcszín eléréséhez vágjunk félbe néhány nagyobb szem szőlőt és dörzsöljük át vele a már megtisztított bőrünket. A szőlőben található savak természetes arclemosóként működnek és a pórusok mélyére hatolva még a legkisebb szennyeződéseket is megsemmisítik.
Ha egy átmulatott éjszaka után bedagadt, karikás szemmel ébredünk és úgy érezzük, hogy ilyen külsővel vállalhatatlan, hogy emberek közé menjük, a megoldás a hűsítő arckrém. Elég, ha az általános bőrápolónkat betesszük a hűtőszekrénybe, majd mikor már jól lehűlt körkörös mozdulatokkal masszírozzuk be a szem sarkaitól indulva az orr felé. Ez felélénkíti a terület vérkeringését és a felgyülemlett folyadék gyorsabban tud eltávozni a véráramon keresztül.
A mindig a legrosszabbkor kinövő pattanások ellen a legjobb ha a természetgyógyászok által már hosszú idő óta alkalmazott módszerrel szállunk szembe: tegyünk gyulladáscsökkentő árnikát vagy tiszta teafaolajat a kivörösödött területre, és hagyjuk rajta. A hatás már néhány óra elteltével szembetűnő lesz.
Hol van már az a nyári bronzbarna szín? Tagadhatatlan, hogy a szép, napbarnított bőr sokkal jobban mutat és egészségesebb hatást kelt. Ám ahelyett, hogy egy ártalmas szoláriumban aszalódnánk, természetes módszerekkel is visszavarázsolhatunk egy kis nyári ragyogást a bőrünkre. Keverjünk össze egy teáskanálnyi természetes alapanyagokból kényszült napolajat vagy naptejet egy csipet ásványi bronzosítóval a tenyerünkben, majd ezt oszlassuk el egyenletesen az arcunkon.
Az idővel a bőr kötőszövetei is fáradnak, elgyengülnek ami a bőr megereszkedéséhez vezet. A nyakon és az állvonalnál jelentkezik legtöbbször a probléma, amit egy, idejében elkezdett tornagyakorlattal megelőzhetünk, csökkenthetünk. Annelise Hagen jógaoktató a következő gyakorlatot javasolja: hajtsuk óvatosan hátra a fejünket majd nyújtsuk fölfele, mintha meg akarnánk csókolni a mennyezetet. és ezt ismételjük négyszer. Az optimális hatás érdekében naponta, négyes sorozatokban ismételjük.

Ahhoz, hogy festett hajunk színét hosszú ideig megőrizzük kerüljük a szulfát tartalmú samponokat. „ A szulfátok a tisztítószerek egy olyan csoportjába tartoznak, amik halványítják a színeket esetleg egy rezes árnyalatot adnak nekik" – mondta dr. Alec Batis kozmetológiai vegyész.
Ha a hajunk színe már tökéletes, nincs más hátra, mint a formázás. Ha Ön is oroszlánsörény – szerű huncut fürtökre vágyik próbálja ki az alábbi receptet, amit John Masters stylist javasol: egy evőkanál tengeri sót keverjen el 250 ml meleg ásványvízzel és ehhez még adjon hozzá tíz csepp levendulaolajat. Jól rázza fel, majd permetezze a nedves hajra és hagyja megszáradni.
A túlzásba vitt igénybevételtől a hajszálak meggyengülhetnek, töredezetté válhatnak. Hogy újra erőt leheljünk beléjük, alkalmazzunk majonézes pakolást. Elsőre bizarrul hangozhat, ám igazán hatásos. Oszlasson el fél bögre majonézt a nedves hajon, fésülje át alaposan, hagyja rajta 15 percet, majd öblítse ki. Hajszálai hosszantartó ragyogással hálálják majd meg a törődést.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Könnyen emészthető ételek nyáron
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!