Ismeretlen népcsoport nyomára bukkantak
A szakértők 45 ezer éves emberi maradványokat vizsgáltak – számol be az AFP. A tanulmányok publikációi itt és itt érhetőek el. Az eredmények alapján egy korábban ismeretlen népmozgás történt a korszak Európájában, a periódusban pedig a neandervölgyiek és modern emberek közötti keveredés a véltnél gyakoribb lehetett.
A csapat az első tanulmányban olyan maradványokat elemzett, melyek 2020-ban kerültek elő egy bulgáriai barlangban. A genetikai analízis alapján a helyiek közelebb álltak a mai kelet-ázsiai és amerikai populációkhoz, mint a modern európaiakhoz. A felfedezés egy ismeretlen népmozgásról árulkodik, Mateja Hajdinjak, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa szerint a korai Európa története a vártnál mozgalmasabb volt.
A leleteket 2020-ban találták meg a Bacso Kiro-barlangban. A felfedezéskor a maradványok alapján úgy ítélték, hogy a véltnél korábban élhettek együtt a neandervölgyiek és a modern emberek a környéken. A genetikai elemezés most felfedte, hogy a két csoport kifejezetten gyakran keveredett itt egymással. Az eddigi legkorábbi bizonyíték, amely hasonlóról árulkodik, egy 40 ezer éves lelet, melyet Romániában tártak fel.
A kutatók a második tanulmányban egy csehországi koponyatöredéket is vizsgáltak, melyet a Zlaty kun régióban azonosítottak 1950-ben. A lelet korát eddig komoly vita övezte, most úgy tűnik, 45 ezer éves a maradvány, és szintén neandervölgyi származásról árulkodik.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!