Szintén zenész… – anyaszemmel

Fiatal lánykoromban én is odáig voltam azokért a fiúkért, akik gitárral érkeztek az osztálykirándulásra vagy táborba, nem számított mennyire tudott játszani a hangszeren, ábrándosan pillogtam a tűz mellett, és énekeltem a dalokat. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer egy egész zenekarral fogok együtt élni, és nem lesz olyan helyiség a lakásban, ahol nem botlok valamilyen zenélésre alkalmas eszközbe.

Amióta családi házba költöztünk, van egy zeneszobánk a ház végében, ahol megszámlálhatatlan hangszer, a falakon néhol szigetelés szivacsból és néhány rocksztár képe gondoskodik arról, hogy véletlenül se vendégszobának vagy dolgozószobának, esetleg könyvtárszobának próbáljam berendezni.

Ami a hangszerparkunkat illeti, nincs pontos rálátásom, hogy mennyi gitárunk van, de csak Bence szobájában három lóg a falon, kettő pedig tokban van a falhoz támasztva. Ha ezt olvasná, biztos kioktatna, hogy ebből kettő basszusgitár, egy csak dísz és érzelmi okból van kiállítva, mert ez volt Apa első gitárja, egy csak kölcsön van Ádámtól, és ha nem tudnám, ez a kicsi egy basszusukulele... Ennyi év után igenis tudom! Attól még, hogy felismerem a hangszereinket, még nem lesz könnyebb takarítani közöttük: a porszívóval lavírozok a nagybőgő és az elektromos dobfelszerelés mellett, ezer kábel alatt-fölött-között, két zongoraállvány lábai alatt, óvatosan törölgetve a polcon sorakozó furulyákat, szaxofont, klarinétot, csörgő-zörgő valamiket.

Egyik este gyanútlanul olvasok, mikor Réka lányom kitörő örömmel jelenti be, hogy elővették Apával mind a négy(!) harmonikát, ami itthon van, és ki is fogják próbálni őket. És ezek nem a szájharmonikák, mert azok itt hevernek az étkezőasztalon, ki tudja milyen okból, szóval meglehetősen hangos és kicsit még az én fülemmel is hamis muzsikaszó vet véget a nyugodt estémnek, de igazából nem bánom, sőt talán kicsit irigykedem is. Drága férjem életének meghatározó része a zene, így nem volt kérdés, hogy a gyerekek tanulnak-e hangszeren, így lassan, de biztosan alakult és formálódik a mai napig a családi zenekar. Gergő és Bence képezik az alapot a dobfelszerelés és a basszusgitár, vagy éppen a nagybőgő mellett. Erre épül Apa billentyűs és gitártudása, ami Ádám már-már professzionális gitárjátékát kíséri, ehhez Dávid fúvósszólamai és Bori énekhangja a hab a tortán.

Réka most próbál csatlakozni, de lehet, hogy ő a háttértáncos lesz a csapatban, vagy a halk vokál anya mellett, mert be kell lássam, hogy ő kevesebb muzikalitást örökölt Apától, így már nem csak én lógok ki a bandából. Amióta Ádám hivatalosan is csatlakozott Férjemék zenekarához és az általuk adott nagyszerű online koncerteket a többi fiunk technikai munkája segíti, Bori a kamera mögött és a vágóstúdióban adja hozzá a tudását, kicsit tényleg kívülállók lettünk Réka lányommal. Nekünk marad a könnyes szemmel tapsolás és a büszkeség, de sajnos továbbra is csak a tv vagy a monitor előtt...

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!