Minden hétvégén oltanak a háziorvosok
Ehhez a járványügyi hatóság – a kormány által biztosított 6,4 milliárd forintos fedezetből – kiegészítő díjazást is ad.
Kiemelték: a háziorvosok jelenleg is végzik a regisztrált idősek beoltását. A rájuk bízott feladatok a következő hetekben tovább nőnek, hiszen az a cél, hogy minél több ember minél előbb kapja meg az oltását.
Az operatív törzs eddig is azt kérte és most is azt kéri a háziorvosoktól, hogy a rendelkezésre álló vakcinákkal a praxisukban a még be nem oltott időseket oltsák be, majd kor szerint lefelé folytassák. Az oltás történhet a háziorvosi rendelőben vagy az idős ember otthonában is. Eddig 1,6 millió 60 év feletti idős ember regisztrált oltásra, és nagy részük már megkapta azt a háziorvosnál vagy kórházi oltópontokon. Ugyanakkor a regisztrált idősek nagy száma miatt beoltásuk még heteket vesz igénybe, ezért hétvégén, szabad- és munkaszüneti napokon is számítanak a háziorvosok munkájára – tették hozzá.
Azt írták: ha egy háziorvos már a munkanapokon beoltotta a számára kiosztott összes vakcinát, és hétvégére nem marad, akkor nem köteles hétvégén is oltani, de ha van elég vakcinája, hétvégén és munkaszüneti napon is folytathatja az oltások beadását. A kiegészítő díjazás egy munkaszüneti teljes napra 80 ezer forint, fél napra pedig 40 ezer forint, ha adott időben az ellátandók legalább 50 százaléka megjelenik a rendelőben. Ellenkező esetben a háziorvosok a támogatás összegének felére jogosultak. A járványügyi feladat magába foglalja az érintett előzetes kivizsgálását, beoltását, megfigyelését és az oltással kapcsolatos adminisztrációt. Az elrendelés értelmében mostantól május végéig minden hétvégére automatikusan érvényes ez a szabály.
A járványból az egyetlen kivezető út a védőoltás. Ezért amellett, hogy a járvány megfékezésére most szigorúbbak a korlátozások és továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása, amennyire lehet, az oltásokat is fel kell gyorsítani. Minden háziorvos köteles részt venni a védőoltási programban, ez az alapellátási tevékenységben kötelező feladat – olvasható az NNK közleményében.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!