Egyre fiatalabbak szorulnak kórházi ellátásra
Az intézmény sürgősségi osztályára naponta 30-50 koronavírusos beteg érkezik, ami „megdöbbentően magas szám”. A Honvédkórház két budapesti telephelyén március 2-án délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen – közölte.
Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők „levegőért küzdenek”. Nagyon súlyos állapotban vannak – tette hozzá.
A lehető legtisztább lelkiismerettel azt mondom, hogy aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik – fogalmazott. Aki nem jelentkezik oltásra, vagy „válogatni szeretne érzelmi alapon”, az hibázik, veszélyezteti saját és hozzátartozói életét. Aki pedig fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – figyelmeztetett Péter Ádám.
A szakorvos leszögezte: egyértelműen, szakmai biztonsággal kijelenthető, hogy a Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak és hatásosak. Aki jelentkezik az oltásra, az megkapja a neki megfelelő oltást.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!