Online app segít eldönteni, mikor szükséges a lázcsillapítás
A PTE tájékoztatása szerint Szőke Henrik csecsemő- és gyerekorvos, az intézmény egyetemi adjunktusa, megbízott tanszékvezetője mintegy 20 tagú csapatával, orvosokkal, egészségügyi, szociológiai és pedagógiai szakemberekkel, programozókkal és tapasztalt szülőkkel közösen fejlesztette ki a FeverFriend (LázBarát) nevű alkalmazást.
Az okostelefonokra ingyenesen telepíthető, magyar és angol nyelven elérhető döntéstámogató applikációról a szakember az egyetem portáljának, az univpecs.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a ma elfogadott orvosszakmai protokoll szerint csak kivételes helyzetekben kell lázat csillapítani, például akkor, ha megsérül az idegrendszeri hőközpont, agyi nyomásfokozódás lép fel, vagy a páciensnek ritka szívbetegsége van. A tapasztalatok szerint abban az esetben, ha a lázat gyógyszeresen csökkentik a betegek, a legtöbb esetben részben az immunrendszer működését is visszafogják.
Szőke Henrik szerint a LázBarát alkalmazással nagy biztonsággal besorolható a beteg lázas állapota alacsony, közepes és magas kockázatú típusba, ami azért fontos, mert a szülők összekeverik a láz magasságát és a lázat kiváltó ok súlyosságát. Enyhe hőemelkedés is jelezhet súlyos betegséget, például egy agyhártyagyulladás kezdetét, és egyszerű vírusos fertőzés is járhat nagyon magas, 40 fokos lázzal.
Az alkalmazás figyelembe veszi, hány napja lázas a gyerek, hány éves, mekkora a súlya, milyen magas a légzés- és pulzusszáma, milyen a bőre állapota, mikor ivott, mikor hányt, majd javaslatot tesz házi gyógymódok (folyadékbevitel, langyos fürdő, borogatás) alkalmazására is.
Az applikáció kifejlesztésében részt vett az Országos Mentőszolgálat, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Pécsi Tudományegyetem, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete és a német Witten/Herdeckei Egyetem.
Az applikáció december óta elérhető éles verziójának már több száz regisztrált felhasználója van.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az ajándékozás lélektana
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!