Új megoldás az epilepsziaroham kezelésére

Szerző: MTI
Az epilepsziaroham kezelésére dolgoztak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) neurológiai betegségekkel foglalkozó kutatói.

Berényi Antal, az SZTE orvostudományi karának adjunktusa – aki a munkatársaival végzett kutatásaik eredményeit a patinás idegtudományi szaklapban, az oxfordi Brainben publikálta – kifejtette, hogy az epilepszia 60-70 millió embert érint a világon. Ez a betegség a gyógyszeripar számára csak az Európai Unióban 20 milliárd eurós piacot jelent, miközben a betegek harmadánál hatástalanok a gyógyszerek.

Az ilyen esetekre fejlesztett klinikai agyingerlő eszközök hatásossága – minden erőfeszítés ellenére – csak 50 százalék körüli. Ennek oka, hogy mindegyik egy előre meghatározott ingerlési mintát alkalmaz.

A szegedi kutatók kísérleteinek eredménye arra hívja fel a figyelmet, hogy szemléletváltásra van szükség. Minden rohamhoz egyedi ingerlési minta szükséges, mivel a „konzerv” ingerlés sok esetben akár meg is hosszabbítja a görcsös állapotot. Az időzítés mellett az ingerlés helye is kritikus. Sok epilepsziás roham a hippokampuszból indul el. Ez a C betűhöz hasonló alakú, kiterjedt agyterület, érthető okból, nem stimulálható egyetlen elektródával.

Az SZTE munkatársai olyan kicsi agyterületet kerestek, amelyhez jól illeszthető az ingerléséért felelős elektróda. Ez, az agy mélyebb részen található terület, a mediális septum, ami jól célozható mérete ellenére nagyon erős kontroll alatt tudja tartani az egyébként átfogóan ingerelhetetlen hippokampusz egészét. A szakemberek azt feltételezik, hogy a koponyacsonton kívülről érkező elektromos ingerek is elegendően hatnak majd a mediális septum idegsejtjeire.

„Ha elindul az epilepsziás roham, nagyon gyors algoritmusok kellenek ahhoz, hogy szinte azonnal, a másodperc tört része alatt tudjanak olyan ingert generálni, amely illeszkedik ahhoz, ami éppen az agyban történik” – hangsúlyozta Berényi Antal. Eredményeikben az orvostudományon kívül a matematika, az informatika, az elektronika fontos szerepet játszik, mert így sikerült megtalálni azt az eljárást, amellyel az ingerlés jellegét az adott roham mintázatához tudják igazítani.

A szegedi kutatócsoportnak a mediális septummal kapcsolatos 2014-es első alapkutatási megfigyelésit követően, tavaly születtek meg azok az alkalmazott kutatási eredményei, amelyeket a közeljövőben az ipari alkalmazás követ, melyhez a megfelelő eszköz kialakítása szükséges.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!