Indul a SOTE időseknek szóló programsorozata
Már lehet regisztrálni a február 8-tól kezdődő Szenior Akadémia ingyenesen látogatható, online programsorozatára.
Felvállalva az oktatás, a betegellátás és kutatás mellett a tudományos ismeretterjesztés feladatát is, a szervezők 2021 tavaszán ismét várják az érdeklődőket a prevenciós célú szabadelőadás-sorozatra. A Szenior Akadémián az érdeklődők megtanulhatják a korosztályt érintő leggyakoribb betegségek felismerését, kezelési lehetőségeit, azok megelőzését, valamint betekinthetnek az orvostudomány legújabb eredményeibe és az előadók között találkozhatnak az egyetem vezető professzoraival is.
A mostani programsorozat újdonsága, hogy több kar bevonásával valósulnak meg az előadások, hiszen az Általános Orvostudományi Kar mellé csatlakozott a Fogorvostudományi és az Egészségtudományi Kar is – emelte ki dr. Nagy Zoltán, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa, a Szenior Akadémia szervezője.
Kiemelt figyelmet kapnak az otthonápolási kérdések is, ezen a területen sok gyakorlati ismeretet hallhatnak a résztvevők – tette hozzá a kurzus szakmai vezetője. Külön előadás szól majd ennek a területnek a feladatairól és lehetőségeiről, amellyel kapcsolatban tanácsok is elhangzanak. Az idős emberek megbetegedéseinek és gyógyításának sajátosságai, a rehabilitáció és a helyreállító orvoslás, az időseknek szóló táplálkozási tanácsok, a szívritmuszavarok korszerű ellátása mind a kiemelt témák közé tartoznak.
A Szenior Akadémia rendszeres látogatói az elmúlt évben emléklapot is kaptak, amelyet idén ismét kiosztanak elektronikus formában. A résztvevők visszajelzései alapján nagy szükség van a programsorozatra és dr. Nagy Zoltán bízik benne, hogy a járvány végeztével további tervek is megvalósulhatnak, így többek között további karok csatlakozhatnak majd a programsorozathoz.
Az előadássorozat ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak egyszer kell a Szenior Akadémia honlapján a sorozat megkezdése előtt, és az első 1000 regisztráló tud részt venni az előadásokon, tekintettel a Zoom létszámkorlátjára. A program február 8-a és május 10-e között heti rendszerességgel látható és hallható, hétfőnként 18 órától, kivéve a március 15-i és április 5-i munkaszüneti napokat.
Forrás: semmelweis.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!