Folyamatosan csökken a cápák száma az óceánokban
Nathan Pacoureau, a Simon Fraser Egyetem munkatársa és kollégái új tanulmányukban azt írják, 1970 óta elképesztő arányban, 71 százalékkal csökkent az óceáni cápák és ráják globális populációja. Ennek fő oka a halászat. Előfordul, hogy direkt cápákra vadásznak, de gyakran járulékos fogás áldozatai, például tonhal halászat közben.
A szakértők 57 globális adathalmazt hívtak segítségül elemzésükhöz. A vizsgált 31 fajból 24-et a kihalás fenyeget, három pedig súlyosan veszélyeztetett. „Az elmúlt 50 év igen pusztító volt a globális cápapopulációkra nézve” – mondta Pacoureau.
A cápák és ráják esetében komoly problémát jelent, hogy – a halak többségével ellentétben – jellemzően éveknek kell eltelnie, mire az egyedek ivaréretté válnak. Az állatok ráadásul viszonylag kevés utódnak adnak életet. Mindez azt jelenti, hogy a populációk csak nagyon lassan tudnak regenerálódni.
Az 1950-es évek óta egyre több halászhajó járja a tengereket, a vízbe merített hálók pedig sokszor odavonzzák a cápákat és rájákat. Bár a klímaváltozás és a szennyezés is veszélyezteti az élőlényeket, a fő problémát továbbra is a halászat jelenti. Ezen állatok gyakran ökoszisztémájuk csúcsragadozójaként funkcionálnak, eltűnésük így beláthatatlan hatásokat gyakorolhat a táplálékláncra.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!