Új kezeléssel előznék meg a koronavírus-fertőzést Németországban
Jens Spahn a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a szövetségi költségvetés forrásaiból 400 millió eurót (144 milliárd forint) költöttek egy monoklonális antitest készítmény bevezetésére. Németország az első európai uniós tagállam, ahol elkezdik használni az új fejlesztésű szert. Kétszázezer adagot vásároltak belőle, alkalmazása a napokban kezdődik, egyelőre az egyetemi klinikákon.
A miniszter elmondta, hogy ugyanilyen terápiát kapott Donald Trump, a korábbi amerikai elnök, amikor tavaly októberben kórházba került SARS-CoV-2-fertőzés miatt.
Az antitestkészítmény úgy hat, mintha egy „passzív oltás” lenne. Alkalmazása a rizikópácienseknél hozzásegíthet a súlyos lefolyású betegség megakadályozásához, mondta Jens Spahn. A miniszter az interjúban nem ismertette, hogy mely gyártótól vásárolták az új gyógyszert. Újságírók érdeklődésére a tárca sajtóosztályán közölték, hogy két szerződést kötöttek. Az egyik az Eli Lilly amerikai gyógyszeripari társaság Bamlanivimab nevű készítményéről, a másik az ugyancsak amerikai Regeneron két, egyszerre alkalmazandó, Casirivimab, illetve Imdevimab nevű szeréről szól.
Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) január 24-i adatai szerint tovább enyhült a járvány. Az utóbbi 24 órában 12 257 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez bő ezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 13 882-nél. A Covid19-cel összefüggésben 349 halálesetet regisztráltak. Ez ugyancsak jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 445-höz viszonyítva. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 134 936 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 51 870-re emelkedett.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!