Fúziós prosztatabiopszia mentheti meg a férfiak életét

A prosztatabiopsziára, vagyis a prosztata betegségeinek felismeréséhez és elkülönítéséhez (jó indulatú megnagyobbodás, régóta fennálló gyulladás, rákos elváltozás) szükséges szövettani mintavételre számos módszer létezik.

Ezek közül úttörőnek számít az MR fúziós biopszia, amely az akár gyulladásokkal vagy életveszélyes fertőzésekkel is járó hagyományos mintavételezéssel ellentétben a legmodernebb és legpontosabb képet adó szövettani forma, amivel praktikusan elkerülhető a fertőzésveszély.

„Hazánkban évente több mint négyezer prosztatadaganattal küzdő beteget regisztrálnak, az esetek többségében azonban semmilyen panaszuk nincs a férfiaknak, így véletlenül merül fel a prosztatarák gyanúja. Éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát. Egy fizikális vizsgálat, egy laborkontroll, vagy akár egy ultrahangkép alapján is fény derülhet a betegségre. Veszélyeztetettnek számítanak azok, akiknek a családjában van prosztatatrákos, de hajlamosító tényező az is, ha valaki 65 év feletti” – mondta Dr. Póth Sándor, a Budai EgészségKözpont Privát Urológiai Osztályának vezető főorvosa, a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ szakmai vezetője.

Melyek a hagyományos biopszia hátrányai?

A mintavételi eljárások közös jellemzője, hogy ezek során a mintavevő tűvel megszúrják az adott szövetet, hogy cérnavékony szövethengert nyerjenek ki belőle. A hagyományos, transzrektális, tehát végbélen keresztül végzett random biopszia lehet ujj- vagy ultrahangvezérelt. Ujjvezérelt szúrás esetén az orvos a mintavevő tűt a páciens végbelén keresztül az ujja segítségével vezeti a prosztata felületére, majd találomra vesz belőle mintát. Ennek nagy hátránya, hogy vakon szúr az orvos, illetve a végbélen áthatoló szúrás gyakran antibiotikus védelem ellenére is komoly gyulladást okozhat, emiatt ma már csak ritkán végzik.

Ezzel szemben az ultrahangvezérelt szúrás egy precízebb eljárás: ennek során nem az orvos ujja, hanem egy ujjnyi ultrahangfej kerül a végbélűrbe. Ezáltal a szúrni kívánt szövet láthatóvá válik egy monitoron, így tudható, mely szövetből veszik a mintát. Ez a leggyakoribb, általános mintavétel, melyet néha érzéstelenítés nélkül végeznek, de a legtöbb intézményben helyi érzéstelenítésben, bódításban vagy altatásban zajlik. Sajnos a végbélen át végzett szúrt csatorna ennél az eljárásnál is magában hordozza az életveszélyes fertőzés lehetőségét, még a legnagyobb gondosság mellett is. Másrészt az anatómiai adottságok miatt a prosztata felületének majdnem egyharmada nem hozzáférhető a végbélen keresztül, így 20-30 százaléknyi részből nem nyerhető minta.

Miben más a fúziós prosztatabiopszia?

„A fúziós mintavétel során MRI segítségével létrehozunk egy 3D-s prosztatamodellt, amelyen megjelöljük azokat a területeket, amelyek gyanúsak a rák szempontjából. A BEK radiológiai eszközparkjában erre két high-tech MRI-berendezés is rendelkezésre áll, egy 1,5 és egy 3 Teslás. Ezután az altatásban lévő páciens prosztatáját fertőtlenített körülmények közt, végbélen át, óvatosan bevezetett ultrahangszondával vizsgáljuk meg, azonban a mintavételt, ami már nem random módon történik, a sterilizált gáton keresztül kivitelezzük, így az egész szerv hozzáférhetővé válik. A szonda az ultrahangvezérelt szúráshoz hasonlóan élő képet ad a prosztatáról, amit fuzionálunk, tehát egymásra vetítjük az MR-diagnosztika során alkotott modellel, és így egy extrém precíz képet kapunk a prosztatáról. Ezzel az eljárással nemcsak, hogy milliméternyi pontossággal lehet mintát nyerni a gyanús területről, de szinte nullára csökkenthető a fertőzésveszély és a beteg nem érez fájdalmat” – hangsúlyozta a szakember.

A kezelés szempontjából a fúziós eljárás előnye a hagyományossal szemben, hogy ebben az esetben az orvos még azt is tudja, hogy a tűt milyen szögben szúrta be és milyen mélyre hatolt a prosztatában. Ezáltal ha valakinél beigazolódik a prosztatarák gyanúja, de a daganat még kicsi és korai stádiumban van, akkor nem lesz szükség műtétre. Mivel ezzel a módszerrel meghatározható a rák pontos helye, a páciens állapotától függően a kezelőorvosnak számos lehetősége van: lehet finoman vagy erősebben besugarazni, precízebben műteni, amikor erre van szükség, továbbá az ún. fokális terápiák esetében kezelhető csak a rákos elváltozás helye is.

Forrás: Budai Egészségközpont

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!