Néha elég egy csípős barát
2010. 10. 13.
Elég egyetlen érintés és garantáltan megbánjuk, hogy szorosabb kapcsolatba kerültünk vele.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2010/10/brennnessel-1.jpg)
Az ősrégi gyógymódot, az urkulációt, vagyis a reumás testrész csalánnal való megcsapkodását a modern szakkönyvek is ajánlják. Gyógyító hatása részben épp kellemetlen csípésének köszönhető. Az egész csalánnövény szára, levelének színe és fonákja sertékkel, azaz csípésért felelős szőrökkel borított. A csalán csípéséért az ezekben a sertékben megtalálható histamin nevű anyag a felelős.
A méreganyag órákon át tartó melegség érzetet okoz, a bőr kipirul, megduzzad, vérbő lesz és így a csalán salaktalanító, vértisztító hatásának köszönhetően a reumáért felelős húgysav hamarabb kiürül a szervezetből. A gyógynövény egyes gyógyhatásait ma már azonban csak a népgyógyászat tartja számon.
Ezzel a növénnyel nehezen gyógyuló sebek is kezelhetőek, csersav tartalmának köszönhetően ugyanis összehúzza a sebek felületét. A csalán felhasználásának legelterjedtebb módja azonban belsőleg történik.
A szúrós csalán levelek –bármennyire is hihetetlennek tűnik- nem csak tápanyagban, és vitaminokban gazdagok, de ízük is kitűnő. Régen levest, főzeléket, párolt ételt készítettek belőle. A csalán sokrétűségét mutatja, hogy nem csak a gyógyászat és a konyhaművészet figyelt fel rá, de az ipar is hasznosítja.
A szépségápolásban is komoly szerep jut a csalánnak. Molnár Ferenc több mint húsz éve foglalkozik gyógynövényekből kozmetikumok előállításával. A frissen szedett csalánt felhasználás előtt minden esetben megmossák, majd feldarabolják. Víz, vagy csíraolaj hozzáadásával turmixot, azaz pulpot készítenek belőle.
A szépség kulcsa tehát ez a szúrós növény. Bár csípése rengeteg kellemetlenséget okoz, a májusi friss hajtások életerővel töltik meg fogyasztóját. Egy dologra azonban nem árt odafigyelni, a forgalmas utak mentén növekvő csalán megköti a méreganyagokat, így a növény gyógyereje többet árt, mint használ.
Forrás: freepress.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!