A hasfájás gyakori tünet. Több típusa van, de az is előfordul, hogy a kisebb és a súlyos hasi problémák is ugyanazon tünetekkel kezdődnek. Szerencsére a legtöbb hasi fájdalom nem súlyos, és csak egyszerű otthoni kezelést igényel. A fájdalom súlyossága, helye és egyéb tünetek segítenek meghatározni, hogy mi is okozza a fájdalmat, illetve milyen kezelésre lesz szükség.
Ez a has legalább felét, vagy annak nagyobb részét érinti. A generalizált fájdalom számos betegség kísérő tünete lehet, melyek közül a leggyakoribb az emésztési zavar vagy a gyomorinfluenza. A görcsös generalizált fájdalom, mely egyre súlyosabbá válik, bélelzáródás tünete lehet.
Lokalizált fájdalom esetén, amint azt a neve is jelzi, a fájdalom csak a has egy bizonyos területét érinti. A fájdalom helye jól meghatározható, így könnyebb azonosítani a probléma forrását. A fájdalom a továbbiakban is ugyanezen a területen érezhető.
A hirtelen jelentkező, egyre rosszabbodó helyi fájdalom általában súlyosabb probléma tünete. A vakbélgyulladás például kezdődhet generalizált fájdalommal, majd az a has egy bizonyos területére korlátozódik. Az egyre fokozódó lokalizált fájdalom általában egy hasi szerv gyulladásának vagy megbetegedésének tünete.
A lokalizált fájdalom gyakori típusai például a gyomorszáj fájdalom és az alhasi fájdalom. Ez utóbbi a has alsó részének egészén, vagy középen jelentkezik. Az alhasi fájdalom okai lehetnek például menstruáció, vakbélgyulladás vagy méhen kívüli terhesség. A gyomor fájdalom pedig lehet az epehólyag- vagy gyomorfekély tünete.
A görcsök nagyon fájdalmasak tudnak lenni, bár általában nem súlyosak, ha azokat a bélrendszeren áthaladó gázok vagy széklet okozzák. Sok nő érez görcsös fájdalmat a menstruációs ciklus ideje alatt. A generalizált görcsös fájdalom, általában nem ad okot aggodalomra, kivéve ha fokozatosan rosszabbodik, 24 óránál tovább tart vagy lokalizálódik. A hasmenéssel vagy egyéb, kisebb egészségügyi problémával járó görcsös fájdalom bár igen fájdalmas, általában nem súlyos.
A hasfájás mögött számos egészségügyi probléma állhat:
Két kategóriát különíthetünk el. Az egyikbe az enyhébb, nem folyamatos hasfájás tartozik. Ezeket a tüneteket életmódunk megváltoztatásával, odafigyeléssel könnyen csökkenthetjük. Az alábbiak segíthetnek:
Hasfájás ellen házilag alkalmazható készítmények:
Az enyhe tünetek esetén többféle vény nélkül kapható gyógyszer és termék szóba jöhet. A görcsoldók, puffadásgátlók, savlekötők, bélflórát helyreállító termékek (probiotikumok) mind hasznosak lehetnek.
Laikusként sokszor nem tudjuk meghatározni a hasi fájdalom okát, és mivel rengeteg különféle probléma állhat a hátterében, a rejtélyes hasfájás leggyakoribb okai nehezen meghatározhatók orvosi kivizsgálás nélkül. A hosszú távon fennálló tünetek esetén orvoshoz kell fordulni, ugyanis a hosszú távon fennálló tünetek pontos diagnózist és specifikus kezelést igényelnek.
A további tüneteket (hányás, hasmenés, székrekedés, étvágytalanság, láz stb.) szintén figyelembe kell venni. De a hirtelen jelentkező erős hasi fájdalom esetén is orvoshoz kell fordulni, mert komoly probléma lehet a háttérben.
Ha megvan a diagnózis, akkor az orvos eldönti a kezelés módját. Ez lehet gyógyszeres, illetve adott esetben műtéti beavatkozás is.
Tekintse meg a hasfájás ellen alkalmazható készítményeinket!
Borítókép: freepik.com