Nem merünk gyermeket vállalni pandémia idején

Szerző: Szimpatika
„Későbbre halasztottuk a babaprojektet, mert leginkább attól félünk, hogy a vírus súlyos szövődményekkel járhat az édesanyára és a picire nézve is. Ugyanakkor jobban odafigyelünk magunkra, és többet foglalkozunk a lelki kötelékeink megerősítésével.”

A Ragaszkodj hozzá! program által meghirdetett online, nem reprezentatív felmérés arra szeretett volna fényt deríteni, hogy miképpen alakult a magyar párok gyermekvállalási kedve a koronavírus-járvány idején.

Egy, a közelmúltban publikált amerikai tanulmány szerint az amerikai nők mintegy egyharmada késlelteti a gyermekvállalást a koronavírus-járvány hatására. A CBS News kutatása alapján a legtöbben a gazdasági bizonytalanságra, a munkahelyük elvesztésére hivatkozva változtattak családalapítási terveiken, arról nem is beszélve, hogy sokan különösen félnek a terhességgel kapcsolatos komplikációktól ebben a járványhelyzetben. Nagy valószínűséggel nincsenek ezzel egyedül a világban. Hazánkban is sokan elbizonytalanodhattak a tekintetben, hogy merjenek-e próbálkozni a teherbe eséssel vagy sem. Ennek járt utána a „Családalapítás korona idején - Így terveznek a babavállalással a magyarok” című kérdőívével a hosszú távú párkapcsolatok pozitívumait és a tudatos családtervezés fontosságát hirdető Ragaszkodj hozzá! program. Nézzük, hogyan változtak honfitársaink gyermekvállalással kapcsolatos elképzelései idén!

A felmérésben résztvevők 65,2 százaléka vallotta azt, hogy befolyásolta a gyermekvállalással kapcsolatos terveiket a járványhelyzet, és későbbre halasztották a babaprojektet, mert nem szeretnének a babavárás során a vírus miatt aggódni. 31,7 százalékuk nem változtatott semmin, mindent úgy csinálnak, ahogy eddig. 3,1 százalék pedig teljesen lemondott a gyermekvállalásról a túl sok bizonytalanság miatt. Sőt, a válaszadók több mint fele, 57,9 százaléka meggondolta magát, idén már nem is tervez a gyermekvállalással, és csak 9,9 százalékuknál van úton a baba.

Mitől félünk a legjobban?

A kérdőívet kitöltők döntő többsége, 68,9 százaléka attól tart, hogy az édesanya elkapja a koronavírust a terhesség alatt, ami súlyos szövődményekkel járhat rá és a kisbabára nézve. Ennél jóval kevesebben, 10,4 százalékuk fél attól, hogy elmaradhatnak vizsgálatok, illetve nem lenne önfeledt az az időszak, amelynek a legcsodálatosabbnak kéne lennie egy nő életében. 9 százalékuk vallotta azt, hogy a járvány nem befolyásolja a családalapítással kapcsolatos terveiket, és meglepő módon, csupán 7,8 százalék jelölte meg azt a választ, miszerint attól tart, hogy elveszítik a munkájukat, csökkennek a bevételeik és nem tudják megadni mindazt gyermeküknek, amit szeretnének. Attól, hogy kifutnak az időből, csak a válaszadók 3,9 százaléka fél, ami teljesen érthető, hiszen a kutatásban résztvevők 83,8 százaléka 25 és 35 év közötti.

Tudatosabbak lettünk és bízunk a jövőben

A felmérés alapján a pandémiának akad pozitív hozadéka is, ugyanis a karanténidőszak a legtöbb válaszadó szerint (73,2 százalék) remek alkalom volt arra, hogy többet foglalkozzanak magukkal, egymással, a kapcsolatukkal, a családjukkal, azaz a lelki kötelékeik erősítésével. Tudatosságra vall, hogy a kitöltők 58,3 százaléka, felmérve a jelenlegi helyzetet, ellenőrzött keretek között tér vissza az elnapolt gyermekvállalás miatt a fogamzásgátlásra, azaz konzultált már a nőgyógyászával a koronavírus kapcsán ezügyben. Bizakodásra ad okot, hogy a résztvevők döntő többsége, 74,4 százaléka változtatott az életmódján az utóbbi időben a járvány hatására: jobban odafigyelnek magukra és a kedvesükre, mert tudják, hogy alapesetben is mindent meg kell tenniük az egészségükért, ha kisbabát szeretnének, hát még ebben az időszakban. Olybá tűnik tehát, hogy a járványhelyzet elmúltával sokaknál ismét napirendre kerülhet a babavállalás.

Forrás: Ragaszkodj hozzá!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!