Megtalálták a feltételezett kilencedik bolygó ikertestvérét
A HD106906 b jelű exobolygót 2013-ban észlelték a chilei Las Campanas Obszervatórium segítségével, akkor azonban még semmit sem tudtak pályájáról, éppen ezért a kutatók a Hubble űrtávcsőhöz fordultak. Az új vizsgálat eredményei alapján az égitest rendkívül távol kering kettős csillagától, nagyjából 730-szor messzebb, mint a Föld a Naptól.
Meiji Nguyen, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa csapatával meglepődve tapasztalta, hogy a 11 jupitertömegű objektum milyen ferde, hosszúkás és távoli pályát ír le. Nguyen szerint a Naprendszer esetében nagyon furcsa lenne, ha az egyik bolygó mozgásának síkja ennyire eltérne a többiétől. A legfontosabb kérdés most az, hogy miként jöhetett létre az égitest különös pályája.
A csapat úgy gondolja, hogy az exobolygó a csillagaihoz közelebb alakult ki, a rendszer gázkorongja pedig utóbb beljebb terelte az objektumot. Innen aztán a kettős csillagok kilökték a bolygót, amely szinte ki is került a rendszerből, míg végül egy közelben elhaladó csillag stabilizálta pályáját.
Egyes szakértők szerint a Naprendszerhez is tartozhat egy hasonlóan távoli égitest. Ez az úgynevezett feltételezett kilencedik bolygó, melynek létezését egyes Kuiper-övbeli objektumok támasztják alá – néhány kisebb égitestrendszerünk külső régiójában olyan pályát ír le, amely egy nagy tömegű objektum gravitációs hatására utal. Bár egyelőre nincs közvetlen bizonyíték az égitest létezésére, ha valóban rendszerünkben bujkál, úgy a HD 106906b-hez hasonlóan mozoghat.
Nguyenék célja az, hogy a későbbiekben tovább elemezzék az exobolygót, illetve annak rendszerét.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!