Jelentősen visszaesett a koraszülések száma
A nemzetközi összefogásban Magyarországot a Melletted a helyem Egyesület és dr. Szabó Mikós PhD Med Habil egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Neonatológiai Tanszéki Csoport vezetője képviseli.
Koraszülésnek a 40. helyett a 37. terhességi hét előtt bekövetkező szülések számítanak, ám a koronavírus miatti karantén idején, különböző országok kórházaiban jelentős visszaesés volt tapasztalható a koraszülések számában. Világszerte számos orvos csoport észlelte a pozitív változásokat és egymástól teljesen független vizsgálatokba kezdtek, hogy kiderítsék, minek köszönhető a javulás. Számos nemzetközi cikk és publikáció jelent meg az elmúlt hetekben a témában.
Az első tudományos publikáció az Ír Neonatológiai Társaság és szülőszervezet részéről jelent meg, amely ugyan egyelőre nem ellenőrzött publikáció, de pár nappal később a dán kutatócsoport is hasonló eredményekről számolt be. A Covid-19 vírus okozta karantén idején, ezen két magas jövedelmű ország orvosai teljesen váratlan helyzetben találták magukat. Dánia és Írország jelentései szerint a 37. várandóssági hét alatti koraszülések száma 90%-kal esett vissza és ezen belül az 1500 gramm alatti babák születési aránya 73%-kal csökkent.
Ez mindenképpen örvendetes hír, ugyanakkor a rejtélyes javulás oka egyelőre ismeretlen. Elképzelhető, hogy a járvánnyal kapcsolatos intézkedések hatására kialakult jobb levegőminőség és/vagy csökkent anyai fertőzések, vagy általában a kevesebb stressz áll a háttérben.
Mostanra globálisan, minden kontinensen a neonatológusok felteszik a kérdést: hová tűntek a koraszülött babák a karantén ideje alatt? Ezen kérdések megválaszolására az ír és a dán neonatológusokkal kiegészülve, a kanadai Manitobai Egyetem, valamint az ausztrál Murdoch Children’s Research Institute munkatársai egy globális kutatási projektet készítenek elő.
A projekt kezdeti egyeztető fázisában van és hihetetlen megtiszteltetés, hogy az ebben a pillanatban 40 résztvevőt tömörítő szakmai platformban Magyarországot a Melletted a helyem Egyesület és dr. Szabó Mikós PhD Med Habil egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Neonatológiai Tanszéki Csoport vezetője képviseli.
„Magyarországon jelenleg pilot vizsgálat zajlik, így még nem hivatalosak az eredmények, de azt már látjuk, hogy nálunk nincs jelentős visszaesés a koraszülöttek számában. Felmerül a kérdés, hogy vajon miben különböznek a járványügyi korlátozások és melyek lehetnek azok, amelyek ilyen jelentős hatást gyakorolnak a koraszülések számának csökkentésére. Ha sikerül azonosítani, hogy a járvány kapcsán hozott intézkedések közül melyiknek köszönhető a koraszülési ráta szignifikáns csökkenése számos országban, ez a jövőben eszközt és lehetőséget ad arra, hogy a populáció szintjén eredményesebben harcoljunk a koraszülések ellen” – nyilatkozta dr. Szabó Miklós.
A Melletted a helyem Egyesület elnöke, dr. Nádor Csaba neonatológus kiemelte, hogy a nemzetközi kutatások mellett, továbbra is aktívan támogatja az EFCNI kezdeményezte „Zéró szeparáció” kampányt, amely továbbra is a legfontosabb törekvés a koraszülöttek egészégmegőrzése céljából.
„A Covid19 világjárvány alatt még erőteljesebben hirdetjük, hogy az újszülötteknek és koraszülötteknek születésüktől az édesanyjuk mellett kell lenniük. Minden ellátó hely alakítson ki egy olyan osztályos protokollt, ami ezt maximálisan támogatja! A szükséges járványügyi óvintézkedéseket természetesen be kell tartani, ebből kiemelendő a helyes maszkhasználat” – hangsúlyozta dr. Nádor Csaba.
Forrás: medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Arany Szeptember: összefogás a gyermekkori daganatok korai felismeréséért
- Visszafordítható-e a szívelégtelenség?
- Korábban jöhet a pubertás a parfümök és a kozmetikumok miatt
- Százezreket érint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése
- Itt az ideje a gyermekünk szemvizsgálatának
- Öt másodpercre van szükség a békésebb vitákhoz
- Kiégés ellen: hétféle módon is kipihenhetjük magunkat
- A macskák majdnem fele apportíroz
- Fejfájás, fülfájás, kattogás? Az állkapocsízület is lehet a baj forrása
- Hogyan diagnosztizálható a PTSD?
- Vissza az edzőterembe: 10 + 5 tipp a szeptemberi újrakezdéshez
- Szeptember, a tüdőfibrózis hónapja
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!