Mérföldkőhöz érkeztünk a vakcinagyártásban

Szerző: Pharma Online
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézetének adjunktusa, a Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársa a vakcinák történetének új mérföldkövéről beszélt.

A modern kori tudomány legnagyobb vívmánya, hogy az emberiség képes tömeges megbetegedéseket és járványokat megelőzni oltások segítségével.

Az a tény, hogy a SARS-CoV-2 vírus genetikai kódjának januári megismerését követően 10 hónappal már engedélyezett vakcina készülhetett, az új technológiák sikerességének köszönhető. A járványok elleni küzdelem és a vakcinák történetének egyik mérföldkövét jelöli ki a modern vakcinatechnológiák előretörése a mostani világjárvány során. Természetesen a SARS-CoV-2 által okozott pandémia soha ezelőtt nem tapasztalt igényt támaszt a biztonságos és hatásos vakcina kifejlesztésére, így nem meglepő, hogy nem csupán a harmadik generációs vakcinák, hanem az összes ismert vakcinafejlesztési technológia is képviselteti magát a fejlesztési versenyben.

Első generációs vakcinák

Ide sorolható minden olyan technológia, amelyben a teljes vírust használják fel az immunrendszer serkentésére. Alapvetően két csoportot különíthetünk el: az elölt (inaktivált) kórokozóra és a gyengített (attenuált) kórokozóra épülő vakcinát. Az attenuált vakcinák legismertebb példája az MMR- (morbilli-mumps-rubeola) vakcina, míg az elölt kórokozót tartalmazó vakcinára a Hepatitis A vagy a Rabies (veszettség) elleni oltás.

Második generációs vakcinák

Idesoroljuk a molekuláris biológia eszközeivel létrehozott olyan vakcinákat, amelyek főként a fehérjetisztítási eljárások és a nagyüzemi in vitro gyártási folyamatok erősödésének köszönhetően fejlődhettek ki. Ebben az esetben a vírus genetikai anyaga nélküli, immunogenitásban hatásos fehérjéket használnak. Ez jelenthet fehérjealegység-vakcinát, melyre kiváló példa a Hepatitis B elleni vakcina. Egy másik csoportjukat a vírusszerű részecskén alapuló vakcinák alkotják, amelyekben a vírus teljes értékű és hiánytalan fehérjestruktúráját használják fel a replikációhoz szükséges genetikai örökítőanyag nélkül. Ezen a technológián alapul a humán-papillomavírus elleni vakcina is.

Harmadik generációs vakcinák

A technológia alapját az a megközelítés adja, hogy az immunogenitásban szerepet játszó kulcsfehérje vagy kulcsfehérjék elkészítését a szervezetre kell bízni, mivel csupán a fehérje előállításához szükséges nukleinsav-molekulát juttatják be a szervezetbe.

A molekuláris biológia és nanomedicina elmúlt évtizedben tapasztalt nagyfokú fejlődése tette lehetővé a nukleinsav-alapú vakcinák ilyen mértékű előretörését a mostani járványban, különösen a rendkívüli tisztaságú nukleinsav előállítása és a bejuttatásához szükséges nanopartikulum, például lipid-nanorészecske technológiai fejlődése. Ezzel a technológiai megoldással a világon elsőként a SARS-CoV-2 kapcsán várhatóak engedélyezett vakcinák, melyek közül a Pfizer/BioNTech mRNS-alapú vakcináját Nagy-Britanniában a hatóságok 2020. december 2-án engedélyezték.

A harmadik generációs vakcinatechnológiák egy másik csoportját a vektorvakcinák képezik. Ezekben egy, a koronavírustól eltérő vírust használnak a bejuttatáshoz, amelynek során a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének génjét a vektorként használt vírus genetikai állománya hordozza. Így a vektorként felhasznált, betegséget nem okozó vírus juttatja be a kifejezni kívánt célgént. A vektorként használt vírus általában valamely humán vagy nem humán adenovírus módosulata, számos fejlesztő alkalmazza ezt a technológiát. Az orosz Gamaleya Intézet egy harmadik generációs, adenovírus-alapú vakcinát fejlesztett. Ebben az esetben a vakcina két dózisában két különböző adenovírus-vektort alkalmaznak. Az Oxford/AstraZeneca által fejlesztett vakcina egy csimpánzadenovírus-vektort tartalmazó, modern konstrukció. Egy másik, klinikai tesztelési fázisban lévő vakcinajelölt a kanyaróvírus egyik laboratóriumi gyengített törzsét használja vektorként. A vírusvektorokon alapuló technológiai megoldás abban a különleges helyzetben van, hogy éppen a Covid19-világjárvány előtt, 2019 szeptemberében engedélyezték az ebolavírus-ellenes vakcinát, amely jelenleg is használatban van a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány megfékezésében.

2020 novemberében sorra jelentek meg a Covid19 elleni vakcinák hatékonyságáról szóló bejelentések. A Pfizer/BioNTech és a Moderna mRNS-alapú vakcinái 95% körüli hatékonyságot mutattak, az AstraZeneca vektoralapú fejlesztése összességében 70%-os, ugyanezen kategóriában az orosz Gamaleya Intézet vakcinája pedig 92%-os hatékonyságot produkált. Ezek rendkívül biztató adatok. Összességében elmondható, hogy az úgynevezett harmadik generációs vakcinák a fejlesztési verseny legsikeresebb képviselői.

Forrás: pharmaonline.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!