Spanyolország nagyságú erdőség tűnt el Amazóniából

Az elmúlt két évtizedben drámai pusztulás zajlott az Amazonas-medence esőerdejében.

Egy új vizsgálat alapján 2000 és 2018 között egy spanyolországnyi területről tűnt el az erdő Amazóniában. A világ legnagyobb esőerdője az érintett periódusban területe 8 százalékát vesztette el.

A RAISG amazóniai konzorcium adatai alapján az ezredforduló óta több mint 512 ezer négyzetkilométer veszett el. 2012 óta ez az első alkalom, amikor a szervezet atlaszt készített a helyi esőerdőről. A RAISG szerint Amazónia erdősége sokkal nagyobb veszélyben van, mint 8 éve volt.

Bár a század elején sikerült lépéseket tenni az erdőirtás ellen, utóbb folytatódott a negatív trend. 2003-ban rekordméretű erdő pusztult el, ebben az évben mintegy 49 ezer négyzetkilométerről tűntek el a fák. Bár 2010-ben az irtás már csak 17 ezer négyzetkilométert érintett, 2012 óta ismét felgyorsult a pusztítás, 2015-ről 2018-ra megtriplázódott az egy év alatt kiirtott terület nagysága.

Julia Jacomini, a RAISG tagintézményének, a brazíliai Társadalmi-környezeti Intézetének munkatársa szerint a friss adatok figyelmeztetésként szolgálnak. A szakértő az AFP-nek azt mondta, az atlasz rávilágít az amazóniai országok közötti szövetség fontosságára – ilyen összefogás jelenleg nem létezik.

Az amazóniaihoz hasonló erdők komoly szerepet játszanak az éghajlat szabályozásában, megóvásuk éppen ezért rendkívül fontos. Az Amazonas-medence jelentős része Brazília területén fekszik, és éppen ez az ország a leginkább felelős az esőerdő pusztulásáért. Jair Bolsonaro elnök 2019-es beiktatása óta különösen sok fát irtanak ki, emellett a régióban pusztító tüzek is súlyos károkat okoznak.

Forrás: ng.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!