A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt mondta: ha tovább késnek a bérek rendezésével, akkor jövőre azért kell majd kórházbezárásról és "karcsúsításról" beszélni, mert tényleg nem lesz ember az intézményekben.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke arra hívta fel a figyelmet: a várható új munka törvénykönyve kapcsán olyanok is külföldre távozást fontolgatnak, akik korábban nem akarták elhagyni az országot. 
A munka törvénykönyvének tervezett módosítása jelentősen csökkentheti az egészségügyi dolgozók fizetését, hiszen a tervezett változtatás szerint negyedére csökkentenék az éjszakai, és megszüntetnék a délutáni műszakpótlékot, valamint a szándékos és a gondatlan szakmai károkozásért a jövőben az egészségügyi dolgozókat terhelné a felelősség.
Ahogy a napilapok is megírták, a helyzetet jól szemlélteti, hogy a pécsi egyetemi klinikákról a közelmúltban egyszerre negyven nővér távozott, egy fejvadászcég németországi munkahelyekre vitte őket. Az első három hónapban nyelvet tanulnak, de már ezalatt is 1700-1800 eurós fizetést és ingyen szállást kapnak
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke elmondta: becsléseik szerint idén várhatóan 1.200 orvos kért engedélyt külföldi munkavállaláshoz, jövőre pedig nagyjából 800 orvos megy nyugdíjba.
MTI