A hazai folyók már megteltek mikroműanyaggal

A magyar ivóvízbázis egyelőre nincs veszélyben, de a hazai folyók közül a Felső-Tisza nemzetközi összehasonlításban is súlyosan szennyezett, míg Budapestnél egy-egy pontminta adataiból az látszik, hogy ötödével emelkedik a szennyezés a város alatti szakaszon.

Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb plasztikdarabkákat nevezzük. A mikroműanyagok egészségügyi hatásainak becslése igen komplex feladat, hiszen nem egyetlen anyagról, hanem anyagok egy csoportjáról kell(ene) megmondanunk, hogyan hatnak a szervezetünkre. Más lehet a hatás, hogyha belélegezzük és más, ha a táplálékkal együtt fogyasztjuk el őket. Ha kimondottan az ivóvízben lévő mikroműanyagok hatásait szeretnénk feltérképezni, akkor sem elegendő magának a mikroműanyagnak a jelenlétét vizsgálni, hanem a belőle kioldódó adalékanyagok, illetve az előállításukhoz felhasznált ún. monomerek maradványait is detektálni kell.

A WHO eddig öt ilyen vegyületre javasolt határértéket az ivóvízben: akrilamid, epiklórhidrin, 1,4-diklórbenzol, sztirol, valamint vinil-klorid.

Ezeknek az anyagoknak a jelenlétét egyébként már a vízhálózatba beépíthető termékek engedélyeztetése során vizsgálják, vagyis olyan műanyagot nem lehet erre a célra felhasználni, amelyből ezeknek a vegyületnek jelentős mennyisége oldódhat ki. Egy nemzetközi tanulmány szerint éves szinten 90 000 darab mikroműanyag részecskét visz be a szervezetébe az, aki csak palackozott italokat fogyaszt, ezzel szemben aki csak és kizárólag csapvizet iszik, az csupán 4000 műanyagdarabkát „iszik meg”. A mikroműanyagok nagy része ugyan a széklettel távozik az emberi szervezetből, de a bennmaradó mintegy 10% felszívódhat és gyulladást okozhat az emésztőrendszerben. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a műanyagdarabka, annál nagyobb eséllyel ürül ki, és csak a legkisebbek azok, amelyek akár a sejtjeinkbe is bejuthatnak. Arról azonban, hogy mi az a koncentráció vagy napi bevitel, amelynél már veszélyt jelentenek, még nincs adatunk. Az egészségügyi kockázatok után lássuk hazai folyóink szennyezettségét.

A Duna helyzete

A Duna, hazánk legnagyobb folyója már két országon átfolyik, mire megérkezik Magyarország területére. Ennek megfelelően a benne található mikroműanyag jelentős részét már magával hozza. Osztrák vizsgálatok alapján a Duna által szállított mikroműanyag mennyisége évente 530-1500 tonnára becsülhető. A főváros mintegy ötödével emelte a Duna mikroműanyag-szennyezettség szintjét. Nemzetközi összehasonlításban ez sajnos nem számít meglepőnek: a nagy esőzések során a burkolatokról bemosódó csapadék és a szennyvíztisztító telepek egyaránt jelentős forrásai a szennyezésnek.

A folyó vize homokos, kavicsos vízáteresztő rétegeken halad át, melyet maguk a vízáteresztő rétegek, illetve annak baktériumközössége egyaránt tisztít. Ennek köszönhetően a főváros ivóvízbázisa egyelőre nem tekinthető veszélyeztetettnek.

A Felső-Tisza szennyezettsége katasztrofális

Második legnagyobb folyónk, a Tisza vizében mért értékeket még nemzetközi szinten is jelentősnek ítélik a szakemberek. 2017-es adatok szerint a 300 mikrométernél nagyobb részecskék koncentrációja 4,9 db/m3 volt, a 15 és 300 mikrométer közé eső mikroműanyagok száma pedig 62,5 db/m3. Számításaik szerint óránként több millió mikroműanyag úszik le a Felső-Tiszán. A probléma elsődleges forrása – nem felmentve a hazai szennyezőket – az ukrán és román oldalról érkező hulladék. Bár a vízügyi szakemberek és a civilek együttesen évente több tonna szeméttől tisztítják meg a folyót, ez inkább folyamatos – bár rendkívül fontos – kármentesítés. Hosszú távon megoldást csakis a hatékony környezetvédelmi diplomácia, a magyar, ukrán és román hatóságok együttműködése hozhat.

A szennyvíziszapba is sok mikroműanyag kerül

A Duna fővárosi szakaszán végzett mikroműanyag vizsgálatoknál már említettük, hogy a szennyvíztisztító telepek a legjelentősebb források között vannak. Budapest szennyvíztelepeinek mikroműanyag-kibocsátásáról nem áll rendelkezésre adat, a magyarországi szennyvíztisztítók közül egyedül a pécsihez kapcsolódóan publikáltak eredményeket. Mivel a szennyvíziszap egy része mezőgazdasági felhasználásra kerül, így a benne található műanyag szennyezés a talajba is bejuthat, sőt a szél által továbbszállítva további területeket is elérhet.

Az tehát ebből az egyetlen adatból is látszik, hogy bár a hagyományos szennyvíztisztítási módszerek viszonylag jó hatásfokkal távolítják el a mikroműanyagokat, a tisztítást követően visszamaradó mennyiség még mindig jelentős. 

A teljes cikk ide kattintva olvasható.