Áll a bál

Ehhez alaphangon Dávid zenei aláfestése jön még, amivel kíséri a játékát, lovagok harca, rendőrségi üldözés, állatmentés, de egy egyszerű kirakózáshoz is hangeffektek társulnak. Ezért, ha azt szeretném, hogy meghallják amit mondok, legtöbbször kiabálnom kell, nem is egyet. Nem csoda, ha úgy érzem magam, mint egy olasz családban, és szerintem a szomszédok is így vélekednek...
Bevallom, hogy a téli szünet egyik napján még edénycsörömpölés is volt, és tényleg ordítva küldtem fel a gyerekeket a fenti szintre, pedig nem csináltak semmi rosszat, csak „zenéltek”, már órák óta. Utólag visszagondolva azért van némi alapja a kiborulásomnak, de csakis anyaszemmel: Ádám próbálgatta az új fogalmamsincsmilyenéshanyadik torzítós pedálját az elektromos gitárhoz, Gergő egy szupercsendes gumilapos dobon kísérte, Bence basszusakkordokat keresgélt az új gitáron, Dávid a nyáron összeszerelt cajon-ján (szintén ütős hangszer) dobolt a kis mancsaival, Bori újabb és újabb számötleteket kiabált le az emeletről, Rékánk csak szerette volna, ha meghallom, amikor percenként kér segítséget egy óriáspuzzle kirakásához, mindeközben anya két lábosban és a sütőben készítette az ebédet, úgyhogy be kellett kapcsolni az elszívót... Egyszer csak ledobtam a fakanalat, hogy nem bírom tovább, ez egy társasházi lakás, nem egy próbaterem, és már napok óta másra se vágyom, csak egy kis csendre és nyugalomra.
Persze pár perc múlva már zokogtam, hogy hogy lehetek ilyen, és indítványoztam, hogy ebéd után menjük ki egy kicsit a szabadba kirándulni, attól mindenki (de anya biztosan) megnyugszik. Az őrületes 8 bakancs, 8 kabát, jégeralsó, sínadrág, hol a sapkám, kié ez a kesztyű, ugye kaját hozol előszobai harc után végre elindultunk az autóhoz. Ekkor villant be, hogy kár volt Apát előreküldeni, mert tegnap dobtam ki egy gyanúsan félig lezárt madártejes ital dobozát a hátsó ülések alól, miután végig a hányingerrel küzdöttem a boltig és vissza, még lehúzott ablakokkal is. Így kaptak a gyerekek még egy adag ordítást, csak most Apától, és így lett a délutáni kirándulásból esti séta, ahol valamilyen rejtélyes okból több rosszaságot néztünk el nekik és még egy cukrászdát is útbaejtettünk.

Bizony hat gyerkőccel nálunk általában hangos az élet, még akkor is, ha éppen nem szól senkinél a zene, ha nem fognak hangszert a kézbe, CSAK beszélnek. A lányok szünet nélkül, a fiúk pedig olykor elég hangosan, ha „véletlenül” idegesek egy kisebb testvérükre.