Ábel Anita: „Azért vagyunk, hogy áttörjük a falat”

Aki univerzális, sok mindenhez van tehetsége, azt a legkülönfélébb felkérések találják meg. Hogyan lehet kiválogatni ezek közül a minőségit? A Hazatalálsz sorozatra (a TV2 már második évadánál tartó napi fikciós drámája) például miért mondtál igent?

A színész nem egészen így válogat. Boldog, ha forgathat. Huszonhárom év után vállaltam újra napi sorozatot, és nem volt kérdés, hogy jó lesz. Ezt üzente a producer, a vezető rendező személye és persze a stáblista. Szerencsés csillagzat alatt született a produkció, már a forgatásokon jó volt a hangulat, és a nézők is szeretik. Sokat hozzáad a minőséghez, hogy valós helyszíneken vesszük fel, nem stúdióban, de mindezek mellett azért az ember soha nem úgy megy neki egy munkának, hogy közben a színvonalon aggódik. Ha mindenki hozzáteszi a legjobb formáját, akkor csak jó jöhet ki belőle.

Gulyás Szilviát játszod, Farkasliget alpolgármesterének (Pindroch Csaba) feleségét, a helyi iskola igazgatóhelyettesét. Könnyebb megformálni egy szerepet, ha vannak átfedések a saját személyiségeddel?

Nem feltétlenül, de ebben az esetben ez nem is annyira jellemző. A karakterem egy kicsit megkeseredett negyven pluszos nő, aki küzd a házasságáért. Ami a szívén, az a száján, ugyanakkor érzelmes ember. Jó volt eljátszani, amiben az is segített, hogy egy hullámhosszon voltunk a partneremmel, Pindroch Csabával. De egy színész attól jó, hogy sokféle típust képes hozni. Már akkor láttam, hogy fogok tudni azonosulni Szilviával, amikor kiválasztottak a szerepre – még ha ő szabadszájúbb is, mint én.

Érdekes, hogy ezt emeled ki épp te, akit mindig is szókimondónak, temperamentumosnak, amolyan „olaszosnak” láttunk. Persze lehet, hogy ez csak a felszín.

Végül is egy olasz emberrel élek… (Anita vőlegénye Roberto Favaro gasztroszakember – a szerk.) Bár az, hogy valaki el meri mondani a véleményét, és van egy karcos humora, az nem azt jelenti, hogy a magánéletben is ilyen. Azért az nem úgy van, hogy hazamegyek, berúgom az ajtót, és beszólogatok mindenkinek. Otthon egy átlagos anya és társ vagyok.

Ez a bizonyos határozottság, szókimondás és önfelvállalás nem feltétlenül az, amit évszázadokon át elvártak a nőktől. Érzed a változást ebben? Tőled hogyan fogadják?

Én sosem éreztem magam hátrányban amiatt, mert nő vagyok és felvállalom magam. Persze azt tudni kell,hogy milyen közegben hogyan nyilvánulhatunk meg, de a világ afelé tart, hogy a nőnek igenis van szava. Külföldön nem egy ilyen típusú műsorvezető van, és ez senkinek nem probléma. Lehet, hogy itthon még a férfiaktól jobban elfogadják ezt a fajta humort, de mi azért vagyunk, hogy áttörjük a falat.

Mielőtt felhívtalak, megfogadtam, hogy egy dologról nem foglak kérdezni: a Szomszédok sorozatról. Valahogy azt érzem, hogy ezt nem is bánnád.

Semmi bajom vele, csak hát huszonöt éve vége, én is lassan ötven leszek, és már mindent elmondtam róla. Ez is csak egy szerep volt, baj lenne, ha mostanra nem tudtam volna levetkőzni. Mára sokkal gazdagabb a portfólióm, ami azóta épült a műsorvezetéssel, színpadi szerepekkel. Nem bánom, hogy felnőtt legalább két generáció, akik már inkább ezekből ismernek. Nem vagyok egy múltban ragadó ember.

Ez a hozzáállás a magánéletben is jól jön. Különösen szükség van rá akkor, ha muszáj lezárni egy házasságot, és új kapcsolatot, új életformát építeni, ami sokakkal megtörténik.

Nálunk ez nagyon szépen lezajlott, már öt éve beállt arendszer. Nagyon jó a kapcsolatom Luca édesapjával, mindenki teszi a dolgát, mindenki szeret mindenkit. Ez csak intelligencia kérdése. Úgyhogy én azt tartom, hogy ha az ember érzi, hogy szüksége van a változásra, akkor lépni kell – minden területen. Mindegy, hogy ki mit gondol; nem szabad az alapján létezni, hiszen ez csakis a te életed.

Amennyire tudni lehet, nem voltál ezzel mindig így. Mikor, hogyan sikerült elengedned a megfelelési kényszert – ha mondható így?

Egy időben valóban jellemző volt rám, talán épp ezért nagyon vártam, hogy negyven legyek. Elhatároztam, hogy nem fogok több energiát pazarolni a megfelelésre, nem érdekel, hogy kinek hogy tetszik a külsőm vagy a viselkedésem, hanem megpróbálom jól érezni magama bőrömben, ami azért  egy életünk végéig tartó tanulás.

Fontos persze, hogy egy nő minden életkorban nő maradjon, ne engedje el magát, és vannak is előttünk jó példák: ötvenes, akár hatvanas nők. De nem kell a harmincévesekkel versenyezni.

Valószínűleg a mozgás sem ezért része az életednek. Úgy tudom, futsz és jógázol is, nem is akármilyen intenzitással.

Igen, bár a futásnál sokszor jobb egy tempós gyaloglás – vidéken élünk, sokat kirándulunk. A jóga pedig mostanra állandó elem lett az életemben, olyannyira, hogy visszaülök az iskolapadba: jógaoktatónak készülök. Kortól, nemtől, testsúlytól függetlenül: a jóga mindenkié. Nekem egy igazán megosztó irányzat, a bikram (forró levegős jóga – a szerk.) vált be, heti három-négy alkalommal megyek. Feszegeti a határokat, de nagy testszeretetet is ad, hiszen óráról órára látszik a fejlődés.

Persze mindenkinek meg kell találnia a rá szabott mozgásformát, a lényeg, hogy azember kilencven percet önmagával töltsön. A jóga nekem külső-belső méregtelenítés, lecsendesedés, ami nagy ajándék ebben a stresszes, szorongáskeltő világban.

Nehéz kor ez, nemcsak nekünk, de a gyerekeinknek is. Példát kéne mutatnunk, de közben teljesen átalakult a környezetünk, nekik már egészen más közegben kell majd boldogulniuk, mint nekünk kellett. A kislányod, Luca tizenhat éves lesz idén. Milyen szülői stratégiát, milyen nevelési elveket követsz?

Mindössze próbálom megmutatni, hogyan lehet különféle élethelyzetekben helytállni, és azt hiszem, sikerül is nagyjából. Ő egy különálló kis ember, nem megmondani kell neki, hogy mit csináljon, hanem csak tanácsot adni, ha kér. Engedni, hogy ő is tapasztaljon, önállóan.

Vannak azért nehézségeid a kamaszkorral?

Őszintén: én nem érzem nehéznek. Mi is voltunk ilyenek, pontosan tudjuk, hogy min mennek keresztül. Ha ezt nem felejtjük el, akkor nagy baj nem lehet. Ilyenkor minden változik bennük testileg, szellemileg és lelkileg is, úgyhogy csak ott kell lenni a közelükben, és adni a válladat, ha épp rád akarnak borulni.

Mostanában a Válótársas és Munkatársas improvizációselőadásban, illetve a Dámák a pakliban című darabban lehet látni téged. Melyiket miért szereted?

A Válótársas és a Munkatársas egyfajta improvizatív játék, a válás körüli konfliktusokkal, illetve a munkahelyi játszmákkal foglalkozik. A partnereim benne Pokorny Lia, Ötvös András, Botos Éva, Elek Ferenc, Mészáros Máté, csak hogy néhány nevet említsek. A szakmaiságot Gönczi Dorka válási, párkapcsolati mediátor és Varga Zsolt párkapcsolati kommunikációs szakember adja hozzá. Humoros, izgalmas.

A Dámák a pakliban Tallós Rita rendezése. Egyrészt krimi, másrészt egy – úgymond – nagyon nőknek szóló darab Horváth Lilivel, Olasz Ágival, Bede-Fazekas Annamáriával. Örülök, hogy a színház is újra teret kapott a szakmai életemben; ezek nagyszerű partnerek és előadások! De még sok új dolgot fog hozni ez az év, ebben biztos vagyok.