A tibetiek különös DNS-e

Nagy magasságban élni jó – meghosszabítja az életet és javítja az életminőséget. Persze a hosszú élet és az aktív időskor nem csupán a tiszta levegő, az egészséges ételek, a napi testmozgás és a kevés stressz hozadéka. Amerikai tudósok bebizonyították ugyanis, hogy a hegyi népek genetikailag is különböznek a máshol élőktől. Évszázadok alatt olyan biológiai mutáción ment át a szervezetük, ami biztosítja számukra a túlélést – még rendkívül szélsőséges életkörülmények között is.

Az amerikai Berkeley Egyetem Sience magazinban publikált tanulmánya magyarázatot ad olyan kérdésekre, hogy mitől élnek tovább, és miért vannak jobb kondícióban az olyan helyeken élő népek, ahol a levegő oxigéntartalma nagyjából 40 százelékkal kevesebb, mint a tengerszinten.

A tanulmány alapjául szolgáló kutatást Tibetben végezték, ahol 50, a Himalájában élő ember DNS-ét vetették össze ugyanannyi, a tengerszinten élő kínai han törzsből származó lakoséval.

A tudomány eddig 10 olyan gént fedezett fel, amelyek megkülönböztetik a két népcsoportot. Rasmus Nielsen professzor mostani kutatása viszont 30 gént különített el, olyan emberek szervezetében, akik már generációk óta több, mint 3500 méter magassában élnek, és gyakorlatilag egy „párhuzamos emberiséget" képviselnek.

A kutatás persze nem csak arra volt jó, hogy a lhászai és a pekingi lakosok jól megkülönböztethető genetikai térképét fölfedje, ami ráadásul a kínai belpolitika egyik kényes kérdése is, hanem kiterjeszthető még körülbelül 13 millió emberre, akik több ezer méter magasságban élnek a tengerszint felett.

Mindemellett új alapokra helyeztheti a magzatkori oxigénhiány következtében fellépő betegségek, mint például az epilepszia kutatását.

A kaliforniai tudósok szerint a hegyi népek a „valaha bizonyított leggyorsabb genetikai mutáció" főszereplői, amely változás „direkt módon kapcsolódik a szervezet oxigén hasznosítási módszeréhez."

A világ tetején élő népnek nagyjából 2800 évre visszavezethető eredete van, akkor váltak szét a tibetiek a hanoktól. A klíma és az elszigetelődés megakadályzota, hogy a tibetiek vére vagy más népekével szennyeződjön, így a tibetiek titokzatos módon ellenállóbak a fizikai megterhelésekkel szemben.

A tibetiekre, akárcsak a többi magaslatokon élő népre, egyáltalán nem hat a „hegyi betegség", ami a hegymászók legnagyobb ellensége. Az ritkás oxigén nem okoz gondot nekik, sem tüdőembóliát, sem agyi ödémát, ami sokszor a gyakorlott, profi hegymászókat is utoléri. A tibetikeknek sem keringési zavaraik, sem szívproblémájuk nincs, nem fáradnak ki idejekorán, az újszülöttjeik nem születnek az átlagnál alacsonyabb testsúllyal, és nem magasabb náluk a gyermekhalandóság sem, ahogy az a 3700-5200 méter közötti magasságban élőknél elvárható lenne.

Az 30 elkülönített, „életerő"- gén között van egy különleges, amely mutációja gyakorlatilag egy szuper-ember genetikai profilját rajzolja meg. Ezt „Epas1"-nek hívják, de úgy is nevezik, hogy „atléta-gén". A gén két fő variánsa fokozza a teljesítőképességet, és egyensúlyba hozza az aerob és anaerob metabolizmust, mivel befolyásolja a a vér oxigéntartalmát.

Nem újdonság, hogy a magasban élő népeknél megjelenő mutáció sok előnnyel is járhat. A sportolók közül sokan már évek óta magasabban fekvő területeken edzenek, hogy növeljék a vörösvértestjeik, a hemoglobinjuk és a hematokritjuk számát, ami jótékonyan hat a teljesítőképességükre.

A Berkeley tanulmánya viszont azt is hozzáteszi ehhez, hogy a mutáns gének  a sejtek szintjén megjelenő adaptációt is létrehozhatnak, amely nem csak az atlétikai teljesítményt növelik, hanem meghosszabbíthatják az életet, és lassíthatják az öregedés folyamatát.

Nem élhetünk mindannyian Tibetben, viszont a tudománynak és az orvoslásnak köszönhetően egyszer talán majd bárkiből lehet himalájai mutáns.