Márciusban reménykednek, áprilisban tárgyalnának, és ha nem érnek el eredményt, júniusban demonstrálnak a háziorvosok. Az alapellátó orvosok 2014-ig kártyapénzük megduplázására számítanak. A követelés teljesítéséhez a mintegy 83 milliárd forintos háziorvosi kasszát óvatos becslések szerint 50-60 milliárd forinttal kellene megtoldania a kormánynak.
Az alapellátók között óriási az elégedetlenség, a morgolódás. Belső fórumaikon rendre azt hangoztatják, hogy az állam róluk elfeledkezett, miközben az elmúlt tíz évben mind többet költöttek a kórházi és a szakellátásra. Zokon veszik azokat a sajtónyilatkozatokat is, miszerint az alapellátás kimarad az egészségügyiek bérrendezéséből. Amikor ezt számon kérték az egészségügyért felelős államtitkáron, akkor Szócska Miklós megígérte: amint befejeződött a kórházi orvosok bérrendezésével kapcsolatos egyeztetés, az alapellátók jönnek sorra.
Selmeczi Kamill úgy véli, ezen ígéret alapján legkésőbb áprilisban megkezdődhetnek a „kártyapénz” emeléséről szóló tárgyalások, és akár nyárig meg is egyezhetnek.
A háziorvosok a tárgyalások megkezdése mellett egyidejűleg felkészülnek a tiltakozó akciókra is – jelezte Selmeczi Kamill. Az elnök szerint tévedés, hogy a vállalkozó háziorvosok nem sztrájkolhatnak, hiszen az unióban nincs különbség az alkalmazott vagy a vállalkozói státusz között. Uniós állampolgári joga az orvosnak is, hogy fellépjen és tiltakozzon, ha enélkül nem érvényesítheti az érdekeit – mondta. A szervezet honlapján zajló szavazás szerint a háziorvosok többsége a tiltakozási formák közül egyelőre nem a sztrájkot, hanem a munkalassítást választaná.
forrás: klubrádió/nol.hu.