A védekezésben kiemelt fontossága van bélrendszerünknek, mely szinte külön kis világot képez a szervezetben, hiszen számos „élőlénynek” ad otthont. Közel 1,5 kg-nyi mikroorganizmussal élünk „egy fedél alatt”, amiből a baktériumok és mi magunk egyaránt profitálunk.
Ezek a mikroorganizmusok nem csak vitaminokat termelnek számunkra, hanem az egészségünk megtartásában is fontos szerepet kapnak. A hatalmas baktériumtömeg egyrészt a születés folyamata közben kerül a szervezetünkbe, amikor a magzat áthalad az anyai szülőcsatornán és újszülöttként világra jön, másrészt a szoptatáskor és a mindennapi játék során a tárgyak szájbavételével, majd a nyál lenyelésével is jelentős mennyiségű baktérium telepszik meg bélnyálkahártyánkon. Az antibiotikus kezelések során az így kialakult bélflórának az egyensúlya bomlik meg, ami szövődményekkel járhat, ugyanis a kezelés hatására eltérés keletkezhet a különböző típusú bélbaktériumok arányában. Ezért nagyon fontos ilyen kezelés után a normális bélflóra visszaállítása. Ezt a folyamatot segítő hatásos készítmények a probiotikumok, melyek alkalmazásával a bélflóra legalapvetőbb baktériumait igyekeznek visszatelepíteni – ilyenek például a lactobacillusok vagy a bifidobaktériumok. A probiotikumok továbbá képesek arra, hogy fokozzák az ún. makrofágok aktivitását, az IgA típusú ellenanyag termelését, valamint meggátolják a káros baktériumok megtapadását a bélfalon.
Az, hogy pontosan hány faj található meg bélrendszerünkben a különböző mikrobákból, még nem teljesen ismert, de a tudomány intenzíven próbálja feltárni egy ezzel foglalkozó kutatás, a Human Mikrobiome Project keretében. A program fő célja meghatározni a szervezet különböző részeiben (orrnyálkahártya, szájnyálkahártya, bőr, bélrendszer és a húgyútak) fellelhető baktérium közösségek sokféleségét.
forrás: Táplálkozási Akadémia Hirlevél