A szavak is fájnak – ne okozz velük sérülést

Bár a babák a szavakat még nem értik, a hangsúlyra, a gesztikulációra, a nem verbális jelzésekre viszont annál érzékenyebben reagálnak. Ha valaki már egy kisbabát is képes bántó megjegyzésekkel illetni, ez sok esetben akkorra sem változik, mire a gyerek érti a beszédet.

A feszültség, a tehetetlenség kezelése

Szülőként számtalanszor találkozunk a türelmünket próbára tevő helyzetekkel: a különböző életkorú és személyiségű gyerekekkel való együttélés eltérő nehézségekkel jár együtt. Minden szülőben feszültséget okoz az órákig síró baba és az ezzel néha együtt járó tehetetlenség érzése, csak az nem mindegy, hogy ki miként kezeli ezt. Vannak felnőttek, akiket a dackorszak hisztijei, az ellenkezések hoznak ki a béketűrésükből, más szülők a gyerek iskolai teljesítményére helyeznek olyan észszerűtlenül nagy hangsúlyt, hogy akkor kezdik a gyereket szidalmazni, amikor az nem tud az elvárásuknak megfelelni. Lényegtelen, hogy melyik szülőből mikor és miért jön elő ez a fajta agresszió, fontos tudni és beszélni arról, hogy mekkora károkat okoz ez a gyereklélekben.

A gyerek magáról alkotott képét a szavaink is formálják

Sok gyerekhez, mire már ismeri a szavak jelentését, jelzők és megjegyzések egész változatos sora nő hozzá. De míg a felnőttek számára ezek a negatív megjegyzések csupán pillanatnyi feszültséglevezető eszközök, addig a gyerek életének hosszú távra ható, az énképét meghatározó részévé válnak. Egy olyan gyerek, akit szavakkal állandóan kritizálnak, lealacsonyítanak, ne szépítsünk, nem sérül kevésbé, mint akit fizikailag bántalmaznak. Sőt gyakran a környezet sokkal elnézőbb a verbális bántalmazással szemben, ezért sokkal kevésbé kapnak segítséget az ilyen módon bántalmazott gyerekek. Pedig ezek a szóbeli pofonok ugyanúgy fájnak, és ugyanannyit ártanak a gyerekléleknek, mint a fizikai bántalmazás.

A szülő mint tükör – amit te tartasz a gyerekednek, abba jó belenézni?

Amikor megszületik egy gyerek, nem tud magáról és a világról semmit. Az énképét és a világképét a szülei formálják, és ez óriási felelősséggel jár. Tükrök vagyunk az ő szemében, rajtunk keresztül látja magát: amilyennek a szülő látja őt, amilyen jelzőkkel illeti, abból alakul ki az, hogy ő mit gondol saját magáról. Természetesen a viselkedését is befolyásolja. Ha valakit állandóan szerencsétlennek titulálnak, annyira erősödik majd a szorongása, hogy ez valóban ügyetlenebbé teszi. Akit rossznak mondanak, elkezd annak megfelelően viselkedni.

A gyerek nem kérdőjelez meg

A gyerekek nem csak azért kiszolgáltatottak, mert nem tudnak gondoskodni magukról. A saját magukról alkotott képük is ki van szolgáltatva a szüleiknek. A gyerekek, akiket szapulnak, kritizálnak, megaláznak és negatívan minősítenek, elhisznek mindent a szüleiknek. Elhiszik, mert kiskorukban még nincs más választásuk. Akkor még annyira rá vannak utalva a szüleikre, hogy muszáj őket jónak látni. Olyannyira szükségük van rájuk, hogy nem kérdőjelezhetik meg az igazukat, a jó szándékukat. Az életük függ a szülőktől, nem engedhetik meg maguknak, hogy kétségbe vonják a szavaikat. Ha ez a szülő éppen azt mondja, hogy ő szerencsétlen, buta, rossz, hibás, selejtes, akkor abban igaza van, véli a gyerek.

Jelzők és minősítések

Ha egy gyereket a szülője torzan lát, negatívan, annak az egész életét kísérni fogják a szülők által használt jelzők és minősítések, nem élheti át, hogy ő szerethető, csodálatra méltó, hogy benne gyönyörködnek ‒ de ne menjünk ilyen messzire, még csak azt sem érezheti soha, hogy elégedettek vele. A későbbiekben állandóan megkérdőjelezi saját magát, állandó önkritikára ítélik a szülei. A fájdalmat okozó szavak beégnek a bőre alá. Elkezdenek önálló életet élni, méregként terjednek a lelkében, fájnak, véreznek és bántanak. A szavak után évekkel, évtizedekkel később is.

A verbálisan bántalmazott gyerekek nagy részének jellemzően fogalma sincs, éppen mit tett rosszul, mivel váltotta ki a rá zúduló „jelzőáradatot”. 

A viselkedését vagy a személyiségét minősíted?

Jellemzően nem a viselkedését kritizálják, amivel még esetleg talán tudna is mit kezdeni, hanem a személyiségét. Mivel a szavakkal történő bántás a szülő számára inkább feszültséglevezető eszköz, ezért nagyon gyakran köze sincs a gyerek viselkedéséhez. Semmilyen következtetést nem tud tehát levonni arra vonatkozólag, hogy mit tett rosszul, mit tehet másképp legközelebb, hogyan kerülhetné el az újabb támadást. Kétféleképp szoktak reagálni ezért a szóbeli bántásra. A gyerekek egy része „magáévá teszi” az őt ért vádakat, olyanná válik, ahogy ezek a jelzők leírják, ezzel legalább valamiféle értelmet ad az egész helyzetnek.

A cikk itt folytatódik!