A pszichotikus és hangulatzavarok összefüggnek a Covid-19-hez kapcsolódó halálozással, és ez a helyzet az antipszichotikus és anxiolitikus kezelésben részesülőkkel is. A kábítószerfüggő betegeknél szintén fokozott a kórházi kezelés kockázata - írták a kutatók.
A tanulmány 22 ország 33 tanulmányának adatait foglalja össze, amelyek 1 469 731 koronavírusos betegre terjedtek ki, akik közül 43 938 szenvedett mentális betegségben. A tanulmány szerzői az eredmények ismeretében felszólították a nemzeti és nemzetközi egészségügyi hatóságokat, hogy tegyenek összehangolt lépéseket annak érdekében, hogy a súlyos mentális betegségben, értelmi fogyatékosságban és kábítószer-használati zavarokban szenvedő betegek számára biztosítsák a védőoltást a Covid-19 ellen.
Livia De Pricker, a belgiumi Egyetemi Pszichiátriai Kórház kutatója, a tanulmány egyik szerzője felidézte: a nemzeti és nemzetközi pszichiátriai egyesületek a súlyos mentális betegségben szenvedő betegek kiemelt oltását szorgalmazták. Hamar kiderült azonban, hogy a mentális zavarokkal küzdő betegek halálozási és kórházi kezeléssel kapcsolatos kockázataira vonatkozó meggyőző bizonyítékok hiánya akadályozza, hogy az egészségügyi döntéshozók végrehajtsák ajánlásaikat.
Hozzátette: „Ez a tanulmány pontosan ezt kínálja, és kimutatja, hogy a már meglévő mentális zavarok, különösen a pszichotikus és hangulatzavarok, valamint az antipszichotikumokkal és szorongáscsökkentő gyógyszerekkel való kezelés összefügg a Covid-19 halálozással. Ezen új bizonyítékok birtokában a cselekvés mellőzése többé nem opció."
De Pricker arra is felhívta a figyelmet, hogy a kutatás adatai feltűnő kontrasztot mutattak a súlyos mentális betegségben szenvedő betegek esetében. „Különösen a pszichotikus zavarokkal küzdő betegeket érintette a legmagasabb halálozási kockázat, de nem volt megnövekedett a kórházi felvétel kockázata. Tudjuk, hogy ezek a betegek jelentős akadályokkal szembesülnek a fizikai egészségügyi ellátásban, és eredményeink arra utalnak, hogy az ellátáshoz való csökkent hozzáférés hozzájárulhatott az ebben a csoportban megfigyelt megnövekedett halálozáshoz" - hangsúlyozta, és kiemelte, hogy éppen ezért a közegészségügyi hatóságoknak célzottan kell lépéseket tenniük az érintett betegek megfelelő ellátása érdekében.