A teszt működési elve mögötti tudományos áttörést az a felismerés szolgáltatta, hogy a korai stádiumú, de terjedni képes melanómás sejtek TGFβ2 növekedési faktort bocsátanak ki. Ennek hatására a kőfalat összetartó malterhez hasonló szerepű AMBRA1, loricrin és claudin1 fehérjék mennyisége csökkenni kezd, és a bőrfelszínen folytonossági hiányok keletkeznek, ahol fekélyesedés indulhat meg.
A teszt a loricrin és az AMBRA1 szintjét méri a sebészileg eltávolított elváltozás környezetében, és elsődleges szerepe az, hogy ezen fehérjék szintjének változását kimutatva megbecsülhetővé tegye a melanóma terjedésének és kiújulásának kockázatát. A teszt eredményei alapján a kis kockázatú betegeknél az utánkövetési vizitek száma csökkenthető (és az idejében diagnosztizált betegek 75%-a ilyen), míg a nagy kockázatú betegeknél gyakoribb kontrollra és vizsgálatokra van szükség.