A kor csak egy szám

Érzem az illatot, ami csak náluk volt karácsonykor a szobában, hallom a fürdőszobai gázbojler belobbanásának a hangját, ahol előmelegítette nekem a törölközőt, látom a függöny és a szőnyeg mintáját, és emlékszem az örök mosolyára és a fáradhatatlan energiájára, melyből még Bori, az első dédunoka is részesülhetett. Imádta volna a többieket is, és remélem valahol büszkén figyeli őket odafentről.

Viszonylag fiatal korunkban lettünk szülők, így az első unokák érkezésének idején még több dédszülő is élt a családban, a nagyszülők pedig kifejezetten fiatalok voltak, aktívan részt vállalva a cseperedő és sokasodó unokák körül. A számokat tekintve, ebben a hónapban Dáviddal mindketten születésnapot ünneplünk, 47 és 46 évesek leszünk, ami egy kicsit elgondolkodtatott, mert ilyen idősen mindkettőnk szülei már nagymamák és nagypapák voltak… és drága férjem anyai nagymamája, a Dédi, aki idén tölti majd a kilencvenedik életévét, annyi idős volt az első dédunokák születésénél, mint sok mai nagyszülő.

Dédiről lehetne mintázni tinikorunk egyik filmkarakterét, a Szupernagyit, mert azt senki el nem hinné, hogy 15 dédunokája van, és ha az utcán sétálunk vele, biztos, hogy a gyerekeink nagymamájának gondolják és nem a férjemének. Fantasztikus formában van, a nehéz, elszigetelt karanténidőszak után újra színházba és koncertre jár, csak azt nehezményezi, hogy nincs már lassan senki a korosztályából, akivel elmehet. Felnőtt gyerekeink vagy mi szívesen csatlakozunk hozzá, főleg hogy régi kapcsolatait bevetve szinte bármilyen előadásra tud jegyet szerezni, és úgy suhan a színház előtt, hogy alig lehet lépést tartani vele, múltkor is csak a lépcsőn karolt belém, mert egy kicsit fájt a térde. Bárcsak ennyi bajom lenne negyven év múlva!

Számon tartja az összes gyerek, unoka, dédunoka születésnapját, és általában ő az első a közösségi oldalakon, aki felköszönti a gyerekeimet egy trendi „dédiposzttal”. Bevallom, jobban képben van, mint én, feltölt-letölt, átkonvertál, érti miről beszél Gergő, aki informatikusnak tanul, az online előadások világában azonnal beletanult, hogy mire, hol és hogyan lehet jegyet venni, regisztrálni. Csodálattal figyelem és szomorúan gondolok az én nagymamámra, akivel csak vonalas telefonon tudtam beszélni, mert akkor még nem volt mobilunk, vagy talán épp akkortájt lett először.
Jó lenne, ha el tudná e-mailezni vagy valamely felületen meg tudná osztani azokat a recepteket, amiket sosem írtam le, és küldhetnék neki képeket a dédunokáiról, de sajnos marad az álmomban való kommunikáció, talán az működik.

Nem tudom, leszünk-e nagyszülők, és ha igen, mennyire tudunk majd aktívan részt venni az unokáink életében, de őszintén azt kívánom, hogy megadasson a szüleinknek a dédszülőség, és Dédink megérhesse az üknagymamaságot, ilyen menő Üki világszám lenne…