Négy évvel ezelőtt e magazin oldalain számoltam be róla, milyen orvul támadott le a család a kutyakérdésben, mennyire nem volt esélyem az én kis érveimmel.
Maia nagyon hamar beilleszkedett a család életébe, a kicsit izgalmas és cuki kölyökkorát egész jól lemenedzseltük, bár én annyit a hat gyerekért nem aggódtam összesen, mint a kis kajla hölgyeményért. Házépítés, kerítéshúzás, kertibútor-csócsálás, ásás a virágágyásban, kutyasuli, napközi, műtét, elsősegélynyújtás, erdőben eltűnés, ugatásról való leszoktatás, ami hirtelen eszembe jut az első évről és persze azok a hálás szemek, a cuki pofája és az a szeretet, amit adni tud. Tényleg nagyon megszerettem és imádom, amit a férjemmel tett ez a kutyás lét, nagyon jót tesz neki!
Elég rendes jószág, mivel családi kutya, igényli az együttlétet, így télen délután-este bent van velünk a házban, a nap többi részében és éjszaka kint lakik a kertben, a helyén. Nyári időszakban pedig mi költözünk ki hozzá a teraszra, ott főzünk, ott étkezünk, ott játszunk és pihenünk vele együtt.
Próbáljuk vinni magunkkal, ahová csak lehet, de úgy neveltük, hogy ellegyen a helyén türelmesen, és már előfordult, hogy két-három napra otthon maradt egyedül, igaz, ebben óriási segítségünkre voltak a barátaink, akik nemcsak megetették, hanem játszottak is vele minden nap. A közös családi nyaralóba természetesen ő is mindig jön, ahol nemcsak a tizennégy unokatesó bandázik együtt, hanem Enzo, a tacskó; Pepe, a foxikeverék és Maia, a mi labilányunk. Az az igazság, hogy nem lennék a szomszéd helyében ezeken a hétvégéken…
Ahogy a gyerekeink is tudnak meglepetést okozni ilyen-olyan „akciókkal”, úgy Maia kutyánk sem hagy bennünket unatkozni, és múlt héten rendesen fel is forgatta a család délelőttjét, mikor reggel nem volt a helyén, eltűnt a látszólag zárt kertből, és órákon át hiába kerestük. Teljesen kétségbeestünk, én már a legrosszabbra gondoltam, miszerint az erdőben egy vadcsapda áldozata lett. Előfordult már, hogy a gyerekek nem csukták be rendesen a hátsó kiskaput és megsétáltatta magát a kislány, de reggelizni hazajött, egyszer pedig egy falubeli kedves holland házaspár hívott telefonon, hogy a medencéjükben fürdik a kutyánk, de olyan, hogy órákig nem került elő, eddig még nem történt. Ilyen aggodalmat eddig tényleg csak a gyerekek miatt éreztem, bárhogy nyugtattak a szomszédok, hogy előkerül, én alig hittem. Szerencsére a helyi csoportokban megosztott történet célba ért, és egy nem is olyan messze lakó falubeli hazahozta, gondolom, nem tudta kié és behívta magához, ezért nem tudott hazajönni. A nyakörvén lógó biléta a férjem telefonszámával ezúttal nem volt elég, vagy nem vették észre, de a lényeg, hogy megkerült! Úgy nézett, majd’ megszólalt, egyszerre volt bűnbánó és szemtelen, de a könnyeimet nehezen viselte, úgy ült előttem, mint egy mintakutya. Azt is kinyomoztuk, hogy a kiskapu a gyenge láncszem, Maia ki tudja nyitni, így most négy év után újra kerítést ácsolunk, és csak bízhatok benne, hogy egy ideig nyugalom lesz…