A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei és kezelése

A betegség jellemző tünetei két csoportra oszthatók: az egyik csoportba a figyelemzavarral kapcsolatos figyelmetlenség jelei tartoznak, a másik csoportba a túlmozgékonysággal (hiperaktivitással) és impulzivitással (hirtelen, meggondolás nélküli cselekvéssel) kapcsolatos tünetek.

A figyelemzavar vezető tünetei:

a gyermek gyakran nem figyel a részletekre, vagy gondatlanságból hibákat vét az iskolai és egyéb tevékenységben;

a külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét;

nehézséget jelent számára az odafigyelés a feladat- vagy játéktevékenységen belül;

gyakran úgy tűnik, hogy nem figyel, amikor beszélnek hozzá;

gyakran nem követi az utasításokat, vagy elmarad az iskolai és egyéb feladatok, kötelességek befejezésében;

nehézségei vannak a feladatok és a tevékenységek megszervezésével;

elkerüli, nem szereti vagy ellenáll annak, hogy olyan feladatokban vegyen részt, amelyek tartós erőfeszítést igényelnek (iskolában vagy otthon);

gyakran elveszít dolgokat (játékokat, iskolai felszerelést);

a napi tevékenységek végzésében gyakran feledékeny.

A túlmozgékonyság és az impulzivitás vezető tünetei:

a gyermek gyakran babrál, izeg-mozog, fészkelődik ülés közben;

nehézséget okoz számára az egy helyben maradás – pl. gyakran elhagyja a helyét az osztályban vagy olyan helyzetekben, amikor elvárt az ülve maradás;

gyakran rohangál, ugrál vagy mászik olyan helyzetekben, amikor az nem helyénvaló;

nehézséget jelent számára a csendes, nyugodt játéktevékenység vagy az abban való részvétel;

gyakran túl sokat beszél;

gyakran kimondja a választ, mielőtt a kérdés befejeződött volna;

gyakran nehézséget okoz számára a várakozás;

gyakran félbeszakít másokat, például beszélgetéseket vagy játékokat.

Mikor forduljon orvoshoz?

A gyermekek esetében sokszor előfordulnak a fenti tünetek, melyek hátterében az ADHD mellett számos egyéb ok is állhat. Ha a figyelemzavarra vagy túlmozgásra utaló tünetek olyan súlyosak, amelyek hátráltatják vagy zavarják a gyermek tanulását, szociális kapcsolatait, akkor mindenképpen szakember segítségét kell kérni. Ha a gyermeket a fenti problémák zavarják a mindennapi életben és tevékenységekben, gyermekorvos segítségét kell kérni, aki gondoskodik a megfelelő szakemberhez vagy intézethez történő beutalásról.

Az ADHD lehetséges okai

Az ADHD-t kiváltó okokat az orvostudomány jelenleg nem ismeri. A megfigyelhető családi halmozódás miatt feltételezhetően genetikai hajlam és környezeti hatások együttesen vezethetnek a kialakulásához. Fiúk esetében az előfordulás sokkal gyakoribb.

A környezeti tényezők esetében az alábbiak jelenthetnek fokozott kockázatot:

környezeti ólomterhelés,

anyai alkoholfogyasztás terhesség alatt,

anyai dohányzás terhesség alatt,

terhességi és szülés alatti szövődmények (pl. koraszülöttség, alacsony születési súly),

pszichoszociális tényezők (pl. hátrányos társadalmi helyzet).

Az ADHD diagnózisa elsősorban a tünetek és panaszok alapos felmérésével, értékelésével és a gyermek megfigyelésével történik. Emellett figyelembe kell venni a szülőktől és a pedagógusoktól kapott információkat, visszajelzéseket is. A gyermek kivizsgálását és későbbi kezelését egészségügyi szakemberekből álló csapat végzi, amelyben megtalálható:

gyermekpszichiáter,

gyógypedagógus,

logopédus,

pszichológus,

konduktor, mozgásfejlesztő.

A kivizsgálás és a diagnózis felállítása szigorú követelményrendszer alapján történik. A diagnózis felállításának feltétele, hogy az első tünetek már 7 éves kor előtt megjelenjenek. A legtöbb esetben ezek már 5 éves kor előtt, sőt gyakran már 2 éves kor előtt jelentős problémát okoznak a gyermeknek és a szülőknek egyaránt.

Az ADHD diagnózisára felnőttkorban is van lehetőség, ha a kivizsgálás gyermekkorban elmaradt. Ilyen esetekben is feltétel, hogy a panaszok és a tünetek gyerekkorban kezdődjenek.

Sokféle kezelés segíthet a betegséggel küzdők tüneteinek enyhítésében. Vannak gyógyszeres és nem-gyógyszeres terápiás lehetőségek, illetve kombinációjukkal sokszor nagyobb sikereket érnek el, mint külön-külön.

Fontos hangsúlyozni, hogy nincsen egységes, mindenkire alkalmazható kezelési stratégia, azt mindig a gyermek igényeire kell szabni, a szülők és a tágabb társas környezet bevonásával. Mindegyik kezelési stratégia esetében szükséges a szülők beleegyezése az előzetes, mindenre kiterjedő tájékoztatás mellett. Gyógyszeres terápia esetében bizonyos serkentő hatású szereket (stimulánsokat) adnak, hogy fokozzák az olyan agyi területek aktivitását, amelyek az ADHD-ban gátoltak vagy alulműködést mutatnak. Emellett lehetőség van a kezelés kiegészítésére szorongásoldó és hangulatzavarokat ellensúlyozó szerekkel, ha az ADHD mellé hangulatzavar is társul.

A nem-gyógyszeres terápia igen sokrétű lehet:

pszichoedukáció,

szülők, tanárok oktatása,

kognitív viselkedésterápia,

viselkedésterápia,

beszédterápia,

mozgásterápia, szenzomotoros fejlesztés.