„Elmaradt” gyermekkor - avagy a különórák dilemmája

Lehet, hogy rossz szülő vagyok, de semelyik gyermekemnek nem tanácsoltam, hogy olyan sportot űzzenek, amelyikhez heti 5-6 alkalommal hajnalban, vagy kora este kell edzésre járni. Én mindig azt mondtam, hogy egy normális munkaidőbe bele kell férjen a tanulás, gyakorlás, illetve az edzés. Ez a véleményem szerint annyit jelent, hogy este hat után már nem terhelhető a gyermek, de valljuk meg egy felnőttnek is bőven elég, ha reggel nyolctól este hatig van igénybe véve szellemileg vagy fizikailag. Az olvasásnak, zenehallgatásnak, vagy akár egy közös filmnézésnek bele kell férnie a mindennapokba, hiszen ha ezek a dolgok nincsenek, akkor szerintem elmarad a gyerekkorunk, illetve az „életünk”.

Néptáncpedagógusként és „nyugalmazott” táncosként minden mozgásformánál azt tartottam fontosnak, hogy az adott edzés egy jó csapatban történjen. Zenészként pedig a sportok mellett a hangszertanulást is mindig preferáltam, így minden gyermekünk életének szerves része lett a zene. Olykor persze át kell mindenkit segíteni a mélypontokon, hiszen a zenetanulás, az edzés, a táncpróba néha maga a pokol, de ha már eljutunk egy szintre, akkor óriási kikapcsolódást, feltöltődést jelent egy kiadós bringázás, egy táncpróba vagy egy közös muzsikálás.

Szülőként a különórákat lassan húsz éve úgy próbáljuk szervezni, hogy a gyerekeinknek maradjon ideje magukra, egymásra és a barátokra. Az adott edzés, vagy zeneóra örömet okozzon, ne tehernek számítson, még akkor is, ha egy nehéz iskolai nap után a hűvös, ködös és sötétedő késő délutánon kell elcaplatni arra a bizonyos szakkörre. A hétvégéket pedig amennyire lehet szabadon kell hagyni, hogy legyen idő játszani, bicajozni, csavarogni és együtt lenni.